Gellei győzelmet tervezget

Chorzów. Minden valószínűség szerint telt ház lesz a mai, chorzówi Lengyelország–Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn mérkőzésen a lelátókon. Gellei Imre szerint csapata derűlátó hangulatban van, és valamennyi játékosa egészséges.

Chorzów. Minden valószínűség szerint telt ház lesz a mai, chorzówi Lengyelország–Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn mérkőzésen a lelátókon. Gellei Imre szerint csapata derűlátó hangulatban van, és valamennyi játékosa egészséges.

A magyar kapitány a lengyel tollforgatóknak dicsérte a vendéglátókat, hangsúlyozta, hogy a nagyon erősek, és a lettekkel szemben csak balszerencse folytán veszített. Viszont a Gazeta Wyborcza című lapnak úgy nyilatkozott, hogy nem lenne jó, ha együttese már a mérkőzés előtt kiegyezne az egy ponttal. „Ez nem jelenti azt, hogy nem lennénk megelégedve a döntetlennel, de keresni kell a győzelem esélyeit is.”

A mai mérkőzésen a szervezők számos meglepetéssel kedveskednek a nézőknek: lesz tűzijáték, jelmezben táncoló lányok és még egyéb látványoságok, amelyeket egyelőre titokban tartanak, csakúgy, mint Janas kapitány a lengyel pontos kezdőcsapatot. A korábbi tervektől eltérően a magyar válogatott tagnap délelőtti edzésén csak tíz játékos vett részt (a kapus Babos, valamint Bodnár, Bódog, Füzi, Böőr, Korolovszky, Miriuta, Tóth, Sebők és Tokody), a kezdő tizenegybe jelöltek rövid sétával töltötték az időt.

A helyi lapok kiemelt terjedelemben foglalkoznak az Európa bajnoki selejtezővel és általában háromesélyesnek tartják az összecsapást. Az írásokban a Bundesligában futballozó Király Gábor és Lisztes Krisztián a legnépszerűbb, nyilatkozataik több helyen feltűn-nek, mindketten jó eredményre számítanak, bár mindig hozzáteszik, tisztelik a hazai együttest. A Gazeta Wyborcza, amely ma a magyar szurkolóknak szóló melléklettel jelenik meg, kiemelte: a korábbi évek rossz tapasztalatai, rendbontásai miatt a lengyel rajongók nem viselhetik kedvenc klubjaik jelképeit, csak a válogatott mezében, vagy nemzeti színű sálban léphetnek a stadionba.

A varsói főkonzul valamennyi újságnak azt mondta, hogy a döntetlennel elégedett lenne. A legérdekesebb nyilatkozatot az egykori kiváló lengyel kapus, Jan Tomaszewski tette: „Ha rendesen fel tudtunk volna készülni, akkor gond nélkül legyőzhettük volna a magyarokat. A világranglistán ugyanis 24 hellyel előzzük meg őket, s ráadásul mellettünk szól a hazai pálya előnye. De esélyeinket rontja, hogy szövetségi kapitányunk olyan játékosokat is meghívott Swierczewski és Karwan személyében, akik az elmúlt hónapokban alig játszottak. Ezért aggódnunk kell, s a helyzet nem sokat javul, ha megszerezzük a három pontot. Ugyanis akkor sem jelenthetjük majd ki, hogy ismét kiváló válogatottal rendelkezünk.”

A 20 órakor kezdődő találkozót az olasz Massimo De Santis vezeti, és az m2 élőben közvetíti. (MTI, ORIGO)

A 4. csoport állása:

1. Lettország 3 2 1 0 2:0 7

2. Magyarország 2 1 1 0 4:1 4

3. Lengyelország 2 1 0 1 2:1 3

4. Svédország 2 0 2 0 1:1 2

5. San Marino 3 0 0 3 0:6 0

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?