Füleki tekevilágbajnok három vb-éremmel

teke
Fülek |

A füleki Gallo Erik világbajnoki címet szerzett a csehországi Rokycanyban megrendezett ifjúsági (U18) teke-világbajnokságon. A tehetséges fiút az élményeiről kérdeztük.

Milyen érzés világbajnoknak lenni?
Fantasztikus, szinte fel sem fogom. Arról, hogy valaha világbajnok leszek, még álmodni sem mertem soha. Csodálatos érzés volt ahogy a csapat drukkolt nekem, az egész tornán remek volt a hangulat. Ez a világbajnokság egy felejthetetlen élmény volt számomra. 

Mi volt a siker kulcsa?
Ezen a világbajnokságon nem izgultam, végig nyugodt voltam, és csak a tarolásra koncentráltam. Meg is lepődtem magamon, mert ez nem mindig szokott sikerülni. Talán pont ez vezetett hozzá a jó eredményhez. 

Az sem mellékes, hogy az aranyérem mellett ezüstöt és bronzot is szerzett.
Az egyéni kategóriában nyertem az aranyat, összetettben pedig ezüstöt. Az összetett verseny végeredménye úgy alakul ki, hogy a kvalifikáció során szerzett pontjaimat hozzáadták a döntőben szerzett pontokhoz. A bronzérmet a szlovák csapat tagjaként nyertem, amely a harmadik helyet szerezte meg az országok közti versenyben.

A teke extraligában idén megdöntötte a legnagyobb bábutarolás csúcsát, most pedig három világbajnoki éremmel gazdagodott. Mik a további céljai?
Szeretnék tovább fejlődni, és javítani a teljesítményemen, ott lenni a következő világbajnokságokon is. Klubszinten az extraligában, a füleki felnőttcsapatban játszom tovább, de ha kerületi vagy országos bajnokságra kerül sor, akkor a junior (U23) kategóriában fogok szerepelni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?