Fradi: 4 meccs, 12 pont

fradi

A Ferencváros négy forduló után is 100 százalékos, újra botlott a Vidi, egyre mélyebben a Diósgyőr és a Puskás Akadémia.

Stadionavató piros lapokkal

A Fradi a Kisvárda legyőzésével továbbra is hibátlanul vezeti az OTP Bank Ligát. Az újonc stadionavatója enyhén szólva sem volt sikeres a hazaiak számára, hiszen amellett, hogy kikaptak, két játékosukat is kiállította a játékvezető súlyos sportszerűtlenség miatt. Az első félidőben Anton Shynder miután sárgát kapott, nekiugrott a bírónak, Pintér Csaba jogosan zavarta le a pályáról. A mérkőzés hajrájában pedig Theodoros Berios számára ért véget a mérkőzés azt követően, hogy „lerúgta” ellenfele fejét. A Kisvárdának sikerült végrehajtania azt a „bravúrt”, hogy négy forduló alatt még csak gólt sem szerzett, ellenben kapott tizenegyet. A következő fordulóban már Dajka László irányítja a csapatot.

Thomas Doll ezzel a bajnoki rajttal egy időre biztosan elhallgattatta az őt szidó Fradi-szurkolókat, ráadásul egyre jobban lerázza magáról a nagy vetélytárs, MOL Vidi FC-t.

Rossz pálya, kevés szurkoló

Úgy tűnik, a Vidi nehezen bírja a kettős terhelést. A Bajnokok Ligája selejtezőjében erőn felül teljesítő fehérvári együttes a bajnokságban hazai pályán hullajtja a pontokat. A Paks után a Debrecent sem tudta legyőzni Felcsúton Marko Nikolics csapata. A szerb szakvezető mindent és mindenkit bírált a játékosain kívül: "A pályával nem tudom mi történt, tíz napja játszottunk rajta, azóta gyakorlatilag eltűnt róla a fű. Figyelembe véve a körülményeket, hogy két napja hajnalban értünk haza Svédországból, a pálya állapotát és a nagy hőséget, csak gratulálni tudok a játékosaimnak. Köszönet jár azoknak a szurkolóknak, akik kijöttek biztatni minket, de csalódott vagyok a nézőszám miatt. A Bajnokok Ligájában méltó módon képviseljük Magyarországot, de csak kevesen voltak kíváncsiak a mostani meccsünkre"  – kesergett a Vidi vezetőedzője.

Érdekes

A forduló játékosa: Mészáros Karol (Haladás)

A felvidéki játékos végig nagy kedvvel és kapura veszélyesen futballozott. A támadó két 11-esével szerezte meg idei első győzelmét a szombathelyi együttes.

A forduló vesztese: a Kisvárda csapata

Négy forduló után egyértelműnek tűnik, hogy az újonc nem üti meg a magyar élvonal szintjét. A kisvárdaiak még gólt sem szereztek, durvaságukkal viszont kimagaslanak a mezőnyből: négy mérkőzés alatt már négy piros lapot szedtek össze.

Nem tud nyerni a Diósgyőr és a Puskás sem

Tovább folytatódik a Diósgyőr és a Puskás Akadémia mélyrepülése. A miskolciak ezúttal az MTK otthonában szenvedtek vereséget, míg a felcsútiak Szombathelyen kaptak ki. Ennek ellenére mindkét vesztes csapat edzője pozitívan nyilatkozott az övéiről.

Harcoltak a fiúk, mindent megtettek, nem tudok rájuk rosszat mondani. Nagyon nehéz volt a sorsolásunk, de van még 29 meccsünk, hogy kiharcoljuk a bennmaradást

– magyarázkodott a spanyol Fernando Fernandez.
Kollégájához hasonlóan a még szintén nyeretlen Puskás Akadémia vezetőedzője is elégedetten nyilatkozott.

Nagyon jól kezdtünk, helyzeteink is voltak, a második félidőben sem játszottunk rosszul. Ugyan nem ért pontot, de nagyon örülök Molnár Gábor szépítő góljának Meg tudtuk mutatni a rövid passzos, kombinatív játékunkat, amit idegenben is szeretnénk játszani

– „örömködött” Benczés Miklós.

Privacsek András

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?