Fordulópont a felkészülésben

Rimaszombat. Egy hónap múlva megkezdődnek a II. labdarúgóliga küzdelmei. Az éllovas rimaszombatiak felkészülése fordulóponthoz érkezett, az eddigi erőnléti edzéseket felváltja a technikai gyakorlás. Ennek érdekeben Szencen edzőtáborozik a gárda, ahol műfüves pályán ma a Trnavával, kedden pedig a Púchovval találkozik.

Rimaszombat. Egy hónap múlva megkezdődnek a II. labdarúgóliga küzdelmei. Az éllovas rimaszombatiak felkészülése fordulóponthoz érkezett, az eddigi erőnléti edzéseket felváltja a technikai gyakorlás. Ennek érdekeben Szencen edzőtáborozik a gárda, ahol műfüves pályán ma a Trnavával, kedden pedig a Púchovval találkozik.

A gömöriek az elmúlt napokban két I. ligás csapattal, a Slovannal és a Dubnicával játszottak előkészületi mérkőzést. „Előbbi ellen 1:1-es döntetlent értünk el, míg a dubnicaiaktól 3:1-es vereséget szenvedtünk. Azonban mindkét csapat előttünk jár a felkészülésben, hiszen az élvonal hamarább rajtol”– tudtuk meg Sebő László klubmenedzsertől, aki hozzátette, a felkészülési időszak során főként Piszár és Maruniak jeleskedik a góllövésben.

Šafrankótól végül megváltak a rimaszombatiak, új játékosként érkezett viszont František Kundra, aki legutóbb a lengyel másodosztályban szerepelt. „Kundra mindkét lábával jól kezeli a labdát, több poszton is bevethető” – jellemezte a középpályást Sebő László.

A csapat felkészülését csupán apró sérülések hátráltatják, Ádám és Kundra izomhúzódással, míg Domík bokasérüléssel bajlódik, komolyabb sérült azonban nincs Rimaszombatban. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?