Fordulat: Ibrahimovic maradásáról tárgyal a Manchester United

Manchester |

<div>José Mourinho, a Manchester United vezetőedzője kijelentette, a klub tárgyal Zlatan Ibrahimoviccsal a maradásáról.</div>

A 35 éves játékos – aki tavaly nyáron ingyen szerződött a manchesteriekhez – az előző idényben 28 gólt szerzett, mielőtt az Anderlecht elleni áprilisi Európa Liga-összecsapáson súlyosan megsérült a térde. A klub a nyáron nem hosszabbította meg a csatár szerződését, ám Mourinho már lát esélyt arra, hogy a vártnál gyorsabban gyógyuló játékos marad a klub kötelékében. „Sérült, időre van szüksége a visszatéréshez, de úgy tűnik, amit az előző idényben mutatott, még nem volt elég számára. Tudja magáról, hogy ennél is többre képes, szeretne a műtétje után is a legmagasabb szinten játszani. Éppen ezért tárgyalunk vele, hogy a szezon második felében ismét minket erősítsen” – közölte a csapat sajtótájékoztatóján a portugál szakember. Mourinho a West Ham United elleni vasárnapi szezonnyitó összecsapás előtt arról is beszélt, hogy még egy szélsőt szeretne szerződetni csapata, amely átigazolásainak 75 százalékát már lezárta. A manchesteri együttes az előző idény óta a védő Victor Lindelöföt (Benfica), a csatár Romelu Lukakut (Everton) és a középpályás Nemanja Maticot (Chelsea) szerződtette.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?