Föld alatti kerékpárverseny Kőbányán

Budapest |

<p>Augusztus 9-én, szombaton rendezik meg ötödik alkalommal az egyik legkülönlegesebb hazai kerékpárversenyt a Kőbánya alatti pincerendszerben.</p>

A Mofém Underworld Kupának a Maglódi út alatt húzódó járatrendszer és a felszínen lévő Merkapt Maraton Sportközpont ad otthont. A viadal nyomvonalát alkotó föld alatti szakaszon a pince belmagassága változó, átlagban 2-2,5 méter, a járatok szélessége három és nyolc méter között változik, de 80 centiméter széles vasajtón is át kell majd hajtani.    A szervezők tájékoztatása szerint öt futamot tartanak, közülük a napot indító 30 perces próbafutam ajánlható a versenyzéssel még csak ismerkedőknek. A többire az edzettebbeket várják, a versenyzőket a nemük és a születési idejük alapján sorolják be, a nők és a junior korúak futama 60, míg a férfiak futamai 70 percig tartanak majd.    Egy világbajnok már biztosan lesz a mezőnyben Kövér Márton személyében, aki tavaly maratoni kenuban szerzett világbajnoki címet.    A pincerendszer terhelhetősége miatt futamonként legfeljebb hetvenen indulhatnak. Nevezni a rendezvény honlapján, a www.underworldkupa.hu címen lehet augusztus 7-ig. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?