FOCIVILÁG

FACCHETTI MORATTI HELYÉN. Az eddigi alelnököt, Giacinto Facchettit jelöli utódjának az Internazionale labdarúgócsapatának hétfőn lemondott elnöke, Massimo Moratti. Az egykori kiváló játékos tagja volt a milánói kék-feketék legendás együttesének, amely három bajnoki címet és két BEK-et nyert.

FACCHETTI MORATTI HELYÉN. Az eddigi alelnököt, Giacinto Facchettit jelöli utódjának az Internazionale labdarúgócsapatának hétfőn lemondott elnöke, Massimo Moratti. Az egykori kiváló játékos tagja volt a milánói kék-feketék legendás együttesének, amely három bajnoki címet és két BEK-et nyert. Érdekesség, hogy ebben az időszakban éppen a leköszönő Moratti édesapja, Angelo volt a klub elnöke. Egyelőre még nem dőlt el, hogy az egykori válogatott védő átveheti-e az elnöki széket, mivel ehhez szükség van a befektetők beleegyezésére is. Szintén a csapathoz kapcsolódik a hír, hogy Christian Vieri combsérülést szenvedett az együttes vasárnapi edzésén, így valószínűleg háromhetes pihenőre kényszerül.

COLLINA 2005-BEN VISSZAVONUL. Várhatóan jövőre visszavonul az évek óta a világ legjobb játékvezetőjének tartott olasz futballbíró, Pierluigi Collina. – 2005 júniusában 45 éves leszek, s az olaszországi szabályok szerint ez az az életkor, amikor abba kell hagynom – mondta az ANSA hírügynökségnek a tar fejéről és szúrós tekintetéről is ismert sípmester. A helyi játékvezető szövetség „törvénykönyve” kimondja, hogy 45 év felett senki nem vezethet bajnoki mérkőzést, kivéve, ha az elnök erre külön engedélyt ad. Amennyiben ez utóbbi nem történik meg, akkor a június 12-én kezdődő portugáliai Európa-bajnokság lesz Collina pályafutásának utolsó jelentős tornája.

SZABICS CSAPATTÁRSA LEHET. A brit BBC internetes honlapja (http://www.bbc.com) szerint Dietmar Hamann, az FC Liverpool német középpályása elképzelhető, hogy hazaszerződik. A 30 éves futballistát még másfél évig köti szerződése a vörösökhöz, de felröppentek olyan hírek, miszerint Felix Magath, a VfB Stuttgart vezető-edzője őt szemelte ki a nyáron visszavonuló horvát Zvonimir Soldo helyére. ĺgy Hamann Szabics Imre csapattársa lehet. A német válogatott védekező középpályása egyelőre csak annyit árult el, hogy mindenképpen a Liverpoolt részesíti előnyben egy esetleges szerző-déshosszabbítás kapcsán, de a Stuttgartot is meghallgatja. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?