Foci-Eb: Visszavágna Törökország Ausztriának a márciusi kiütésért

torokfoci

Ausztria és Törökország mindössze három hónappal a két csapat egymás elleni, rendkívül egyoldalúra sikerült felkészülési mérkőzése után, a németországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében csap újra össze kedden.

A lipcsei mérkőzésre egyértelműen az osztrákok készülhetnek magabiztosabban, egyrészt márciusban 6-1-re kiütötték keddi riválisukat, másrészt az Eb egyik legnehezebb csoportjában sikerült az élen végezniük többek között Franciaországot és Hollandiát megelőzve.

Ralf Rangnick együttese a mutatott játéka alapján is egyértelműen esélyesként kezdi majd meg a lipcsei mérkőzést, ráadásul a törökök elleni örökmérlege is kedvező, a 17 eddigi összecsapásból kilencet nyert meg és egy döntetlen mellett hetet veszített el.

Ausztria sorozatban harmadszor, összességében pedig negyedik alkalommal szerepel Európa-bajnokságon és a 2021-es kontinensviadalig nem tudott meccset nyerni, legutóbb viszont nyolcaddöntőbe jutott, igaz, ott kikapott a később Eb-diadalt aratott olaszoktól.

Törökország együttese jól kezdte a mostani tornát, Georgia legyőzése után viszont 3-0-ra kikapott Portugáliától, a zárókörben pedig a hajrában szerzett győztes gólt Csehország ellen. Az utolsó csoportmeccs viszont "áldozattal" is járt, méghozzá talán a lehető legkomolyabbal, ugyanis a csapat talán legjobbja, Hakan Calhanoglu sárga lapot kapott, ami már a második volt neki, így ki kell hagynia a keddi nyolcaddöntőt.

A török gárda az osztrákokhoz hasonlóan sorozatban harmadik Eb-jén szerepelt, a 2016-os és a 2021-es tornán viszont nem jutott tovább a csoportból. Ugyanakkor korábban volt már komoly sikere a válogatottnak, 2008-ban ugyanis az elődöntőbe jutott, s ott 3-2-re kapott ki Németországtól.

A 21 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?