Félúton a marcelházai dupla

Mindkét marcelházai focicsapat őszi bajnokként telel.Harmincnyolc éve a marcelházaiak igazolt játékosa. Az őszi idényben még pályára lépett a komáromi területi bajnokság VI. ligájának élén tanyázó helyi fakó színeiben.

Mindkét marcelházai focicsapat őszi bajnokként telel.

Harmincnyolc éve a marcelházaiak igazolt játékosa. Az őszi idényben még pályára lépett a komáromi területi bajnokság VI. ligájának élén tanyázó helyi fakó színeiben. Külön örömet szerez számára, hogy számos bajnokin együtt játszott húszéves fiával. Négy éve a marcelházai FK elnöke, ám tizenkét évvel ezelőtt már szintén lehúzott három esztendőt klubelnökként. A negyvennégy éves Viderman Róberttel beszélgettünk.

Mikor volt utoljára ilyen nagyszerű őszük?

Nem emlékszem hasonlóan eredményes szezonra. Az A csapat a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának listavezetője, B alakulatunk pedig az VI. liga első helyét birtokolja. Még csak félúton vagyunk, sokkal nehezebb lesz tavasszal folytatni a sikertörténetet, hiszen valamennyi ellenfél az élen álló gárdát szeretné majd legyőzni.

Legemlékezetesebb őszi mecscseik?

Ipolyságon és Zsitvabesenyőn nagyot fociztunk. A játék képe alapján hoznunk kellett volna az ipolyszalkai és a zselízi összecsapásokat is, amelyeken öt ponttal lettünk szegényebbek. Bosszant az udvardiak elleni hazai kudarcunk is. Az idénykezdés előtt érkezett hozzánk Szórád Csaba, Vladimír Kosťukevič, Taibl Dávid, Kováč Péter és Sánta Attila. Szórád igazi vezéregyéniségnek bizonyult, de annak is örülök, hogy a fiatalok és az idősebbek egyaránt megtalálták az összhangot Zsidek Miroslav edzővel. Huszonkét tagú kerettel dolgoztunk, amelyből mindannyian lehetőséget kaptak a bizonyításra. A B csapatnál huszonnyolc év az átlagéletkor, itt csak azok a labdarúgók kapnak játéklehetőséget, akikkel a hétvégeken nem számol Zsidek edző. Összességében harmincöt felnőtt focistánk van. Nem feledkezünk meg az utánpótlás neveléséről sem, hiszen van egy IV. ligás ificsapatunk és a kezdőkkel is foglalkozunk. Diákjaink pedig a hetényiek sorait erősítik.

Kedvező csillagjárás esetén vállalják a feljutást?

Nagyon messze van még az utolsó sípszó. Mindenesetre keményen dolgozunk, hogy a végén ünnepelhessünk. Az A alakulattal szeretnénk történelmet írni, a B csapatnál viszont nem tartom reálisnak a feljutást. A téli alapozást idejében megkezdtük, az edzések látogatottsága nyolcvan százalék körül mozog. Néhány előkészületi meccsen már túl vagyunk, és megnyertük a hetényiek R-MAX teremfoci-tornáját. Lezárult a játékoskeringő is, Lesko Bence Hetényre, Marián Pivoda pedig a nagykeszi Activhoz távozott, a komáromi KFC-ből érkezett Andrej Kosťukevič és Kuruc Ádám, valamint az eddig az érsekújvári FKM-ben játszó Dikácz Gyula is a mi kollektívánkat erősíti a jövőben. Visszatért Dunaradványból Szmrecsek Tamás is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?