Juraj Varga eddig remekül teljesít a quadosok között (Fotó: Facebook/Juraj Varga Road to Dakar)
Féltávnál a Dakar: a motorosoknál még bárki befuthat, Varga eddig remekel
Félidejéhez érkezett a Dakar-rali. A hétfői szünnapon számba vettük, mi a helyzet az egyes kategóriákban.
Motorosok
A kétkerekűeknél előzetesen megjósolhatatlan volt, ki érhet oda a végén. Persze a széles élmezőny adott volt korábbi győztesekkel (Sam Sunderland, Kevin Benavides, Ricky Brabec, Toby Price, Matthias Walkner), biztos, gyakorlatilag állandó top 10-esekkel (Joan Barreda Bort, Pablo Quintanilla) és nemrég berobbanó sztárokkal (Skyler Howes, Daniel Sanders). De azt, hogy közülük ki az abszolút topfavorit, már a motormárkák alapján sem lehetett kikövetkeztetni, mivel a KTM majdnem húszéves egyeduralma megszakadt 2019-ben.
Azaz támpontnak maradt a pillanatnyi forma és az első szakaszok tapasztalata. Ezeken a címvédő Sunderland és Brabec is gyorsan kihullott, de ez sem egyszerűsítette sokkal a képletet. Nyolc különböző szakaszgyőztest avattunk eddig (a szombati, hetedik etapot törölték), összetettben pedig az első nyolc (!) motoros tíz percen belül áll az épp vezető Howeshoz képest, így tényleg bárki megnyerheti a versenyt.
A szlovák Štefan Svitko a 13. helyen áll, és saját elmondása szerint is egy picivel jobb (rész)eredmény esetén lenne teljesen elégedett. Az ő lemaradása viszont már nagyobb, gyakorlatilag csak úgy léphetne előre, ha néhány riválisa kiesne.
Autósok
A talán legtöbbre tartott kategóriában 2010 óta az egy szem Nani Román kívül (2014) csak három pilótát láthattunk a dobogó tetején: a katari Nasszer al-Attijahot (4x), a francia Stéphane Peterhanselt (5x) és a spanyol Carlos Sainzt (3x). Ehhez képest félidőben utóbbi kettő kiszállt a versenyből: Mr. Dakar teljesen – Peterhansel navigátora a bukás során olyan sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett vinni –, Sainzék pedig ugyan hosszas szerelés után folytatták a versenyt, de behozhatatlan hátránnyal – így már könnyű szívvel várták be például szombaton a csapattárs Matthias Ekströméket és segítették ki őket alkatrésszel.
A több mint egyórás előnnyel vezető al-Attijah már csak elveszítheti a Dakart, így már „csak” a szakaszgyőzelmek kiadók. Ezekből kettőt már bezsebelt a kilencszeres ralivilágbajnok francia Sebastian Loeb és egyet a hazai Jazid al-Radzshi is, akiket a rajt előtt (titkos) esélyesnek gondoltak.
Quadosok
A teljes mezőnyt mindössze 18-an alkotják az idén, így a quadosok versengése kevésbé nagy presztízsű. Persze, ugyanúgy meg kell küzdeniük a sivataggal, mint bárki másnak, így a címvédő Alexandre Giroud várható újabb diadala – összetettben szűk másfél óra az előnye – szintén megsüvegelendő. Igaz, aki a Yamaha Raptor 700-as volánja mögé beül, az a kategória 2009-es bevezetése óta mindig meg is nyeri a Dakart…
Mindettől függetlenül a nyitrai Juraj Varga teljesítménye is kiemelkedő, az élete első sivatagi raliján szereplő pilóta az 5. helyen áll, és a papírforma alapján sem előre nem fog tudni lépni, sem hátulról nem fogja tudni veszélyeztetni a pozícióját senki.
Kamionosok
A legnagyobb gépeknél évek óta háziversennyé alakult a Dakar, csak az volt a kérdés, melyik Kamaz-egység lesz a legjobb. Az összesen 19 elsőséget számláló orosz gyár versenyzői azonban idén nincsenek ott a ralin, mivel nem voltak hajlandóak aláírni a Nemzetközi Automobil-szövetség dokumentumát, amely elítéli Ukrajna oroszok általi megtámadását.
Így aztán megismerhettük/-jük végre a többi márkát is: Praga, Iveco, MM, Tatra… Orosz belharc helyett pedig cseh–holland párharc alakult ki az élen: a dakaros dinasztia Lopraisék mögött Martin Vandenbrinkék állnak, lőtávolon belül pedig Janus van Kastelenék és Martin Macíkék. Utóbbi egység egyértelműen a végső győzelmet tűzte ki maga elé célként, öt (!) szakaszgyőzelme ellenére mégis 40 perc a hátránya, mivel az 5. etapon egy nagyobb ugratás után komoly szerelésbe kellett fognia a hármasnak…
A szlovák Róber Kasákék a jónak mondható 23. helyen állnak, a magyar hármas (Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László) pedig a Dunaszentbenedekről érkezett alkatrészcsomagnak köszönhetően a klasszikus verseny kívül, az Experience kategória keretein belül fejezheti be élete első Dakarját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.