ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSSomorja. Libor Fašiang lett a II. ligás somorjai futballcsapat új vezetőedzője, aki Vladimír Koníkot váltotta fel.
Fašiang az új somorjai edző
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Somorja. Libor Fašiang lett a II. ligás somorjai futballcsapat új vezetőedzője, aki Vladimír Koníkot váltotta fel. Az 54 éves, egykori nagyszombati hátvéd (204 élvonalbeli mérkőzésen 3 gólt szerzett) trénerként többek között megfordult a Trnavánál, a pozsonyi Slovannál és Senicán, ahol Stanislav Griga segítőjeként tevékenykedett. Legutóbb a regióbajnokságban szereplő negyedieket irányította.
„Libor Fašiangot emberileg és szakmailag is megfelelő edzőnek tartjuk, ezért döntöttünk mellette. Korábban olyan szakemberek asszisztenseként dolgozott, mint Jozef Adamec, Milan Lešický, valamint Stanislav Griga. Bízunk benne, hogy irányításával sikeresek leszünk – mondta lapunknak Csutora Norbert, az STK 1914 elnöke. – Annak idején Nagyszombatban sokáig sikeresen irányította az ifjúsági csapatot, idővel mi is a helyi fiatalokra akarunk építeni, ebben nagy segítségünkre lehet. Egyelőre csak szóban egyeztünk meg, a szerződést hamarosan aláírjuk.”
Értesüléseink szerint az idény végéig szól a megállapodás, de egyéves opciós joggal. Megtudtuk, hogy egy játékos biztosan távozik, Marek Kopúň visszatér Trencsénbe.
A somorjaiak tegnap tartották az ünnepélyes évzárót, amelyen az egyesület vezetője megköszönte a szponzorok segítségét. (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.