Farkaš Henrietta diadala

TASR-JELENTÉSSzocsi. Lesiklásban aranyérmet szerzett a rozsnyói származású Farkaš Henrietta a szocsi paralimpián. A látássérült síző egyes rajtszámmal vágott neki (vezetőjével, Natália Šubrtovával együtt) a pályának. „Nagyon szeretem a lesiklást, de nem sokat gyakoroltam.

TASR-JELENTÉS

Szocsi. Lesiklásban aranyérmet szerzett a rozsnyói származású Farkaš Henrietta a szocsi paralimpián. A látássérült síző egyes rajtszámmal vágott neki (vezetőjével, Natália Šubrtovával együtt) a pályának. „Nagyon szeretem a lesiklást, de nem sokat gyakoroltam. Az egyes rajtszámnak nem örültem, de szerencsére már van annyi tapasztalatom, hogy minden zavaró körülményt kitöröljek a fejemből. Nem sikerült ugyan tökéletesen, de bíztam benne, hogy ha hozom a formámat, akkor sikeres lehetek” – nyilatkozta Farkaš Henrietta, aki 2,73 másodperccel előzte meg a brit Jade Etheringtont, s immár negyedik paralimpiai aranyát szerezte. Vancouverben szuper-G-ben, óriás-műlesiklásban és kombinációban lett első, lesiklásban egy hiba miatt lemaradt az aranyról.

A diadal Szocsiban sem született könnyen, közvetlenül a rajt előtt Šubrtovának gondja akadt a kötésével, s ki kellett cserélnie. „Ez előfordul, egyáltalán nem estünk pánikba” – nyilatkozta nevetve a vezető, aki a legkritikusabb szakaszokon többször rákiáltott versenyzőtársára, aztán pedig a célban sírt a meghatottságtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?