F1: az új turbókorszak és a káosz

<p>Holnap reggel, magyar idő szerint hét órakor a már hagyományos évadnyitónak tekinthető Ausztrál Nagydíjjal kezdetét veszi az idei Forma–1-es szezon. Soha ennyi módosításon és reformon még nem esett át a sportág, mint most, a 2014-es idény előtt.</p>

GYÖRGY NORBERT

A turbómotorok újratöltése, technikai módosítások és korlátozások, átalakított időmérő, kevesebb elfogyasztható motor egy szezonra, kevesebb üzemanyag egy futamra stb. Felsorolni is fárasztó, nemhogy betartani. Valami tehát történni fog, az szinte biztos. És a téli tesztek eredményei alapján különösebb kockázat nélkül kijelenthetjük, máris borult a papírforma.

Sárga teáskanna

Amikor a 70-es évek vége felé (pontosabban 1977-ben, a Brit Nagydíjon) a Renault úgy döntött, hogy egy saját tervezésű, V6-os turbómotorral ellátott versenygépet indít a futamokon, még senki nem gondolta, hogy ez egy új és végtelenül izgalmas F1-es korszak kezdete lesz. Már csak azért sem, mert az a gép (a híres Renault RS01-es, amely a turbófeltöltőből szálló fehér füst miatt a „sárga teáskanna” gúnynevet kapta) nem a megbízhatóságáról volt híres. A nyers erőt és az egykörös gyorsaságot ugyan hamar megtalálták (Jabouille, Arnoux, Prost rendre az első rajtkockák valamelyikéből indulhatott), sőt, Jean-Pierre Jabouille az 1979-es Francia Nagydíjon már győzni is tudott ezzel a masinával (ez volt az első turbógyőzelem az F1-ben), de hosszú távon sokáig nem voltak versenyképesek. A bajnoki cím elnyeréséhez a franciák 1983- ban álltak a legközelebb, amikor az utolsó futam előtt Prost még vezette a tabellát, de aztán jött Piquet a Brabham-BMW-vel, és kiénekelte a sajtot a Renault szájából, megszerezve ezzel az első turbós bajnoki címet.

Bajban a Renault

A sors iróniája, hogy az a motorszállító, amelyik ezt az egész turbómániát elkezdte, és amelynek soha nem sikerült ilyen státusban bajnoki címet szereznie, most, az új turbókorszak hajnalán is nagy bajban van. Sebastian Vettel a Renault-motoros Red Bull-lal tavaly úgy lett zsinórban negyedszer is világbajnok, hogy az évad utolsó kilenc futamát megnyerte. Ilyen soha nem volt korábban, s nyilván egy jó ideig nem is lesz. Az RBR-ek év végi fölénye már több volt mint nyomasztó, és mindenki, a Bikák szurkolóit leszámítva, abban bízott, hogy az új körülmények újraosztják majd a lapokat. Imájuk, most már tudjuk, meghallgatásra talált, a téli tesztek alatt ugyanis hamar kiderült, hogy ez a turbófeltöltős V6-os elrendezésű, 1,6 literes űrtartalmú Renault-motor – finoman fogalmazva – nem kompatibilis az Adrian Newey-től már megszokott, káprázatos aerodinamikai tulajdonságokkal és elképesztő kanyarsebességekkel bíró Red Bull-kasztnival.

Magyarra lefordítva: az új Renault-motor nagy lett, nehéz és lomha, s ráadásul megbízhatatlan is. Vettel néhány napja azt nyilatkozta, hogy nem lepődne meg, ha a melbourne-i futam leintése után két kör hátrányban lennének a legjobbaktól. Persze sokan csak legyintenek, hogy megy megint a hülyítés, meg hogy a Red Bull eddig sem igazán az erős évadkezdetekről volt híres stb., viszont most úgy tűnik, tényleg nagy a baj.

A Mercedes jól megy

A Mercedes viszont lubickol. És itt most nem csak a gyári Mercedes csapatról van szó Hamiltonnal és a kis Rosberggel, akik gyakorlatilag a 2014- es bajnokság első számú esélyeseivé léptek elő hirtelen, hanem egyáltalán, a Mercedes-motorral hajtott versenygépek pilótáiról: Bottasról és a második (harmadik) esélyt kapó Massáról a Williamsnél, valamint a világbajnok Button és az újonc dán Kevin Magnussen esetleges alakításáról a feltámadni látszó McLarennél. „Az új autó tudja, amit az előző nem: megbízható, kiszámítható, jól kezelhető alap, amire építeni lehet. Van benne fantázia, de lehet, hogy eltelik néhány verseny, mire győzelmekért csatázhatunk” – mondta 2009 brit világbajnoka.

A Williams, amely a 80-as, 90-es évek egyik meghatározó alakulata volt, úgy tűnt, végleg eltűnik az F1-es süllyesztőben, de a Mercedes-motorokkal most ismét megcsillanthatják a bennük rejlő potenciált. Bottasnak bizonyítania kell, és tovább gazdagítani a finn vérvonalat, Massának pedig ugyancsak bizonyítania, és elhitetni velünk, mezei F1-rajongókkal, hogy van még mit keresnie a királykategóriában. „Egyértelmű, hogy előreléptünk tavaly óta. A bahreini teszt feldobta a csapatot, sebesség és megbízhatóság terén is jól állunk. Szép idényünk lesz, csak azt nem tudom, mennyire” – nyilatkozta Valtteri Bottas derűlátón.

Ferrari: középmezőny?

A Ferrarinál, azt hittük, ez az évad arról szól majd, hogyan fog együttműködni az Alonso– Räikkönen duó, illetve hogyan nem, illetve, hogy egy új Senna–Prost háziverseny elé nézünk-e, de a valóság az, hogy a Ferrari Kimivel és Alonsóval egyelőre csak a gyenge élvonalban, azaz az erős középmezőnyben mozog az új fejlesztésű vörös járgányával. De ha élesben fognak történni a dolgok, akkor, tudjuk, minden másképpen lesz.

Kimi Räikkönen, akinek 2007-ben utoljára sikerült győzelemre vinnie a márkát, a lehetőségekről így nyilatkozott: „Mondhatnám, hogy győzni akarok, de annyi ismeretlen van most az F1-ben, hogy butaság lenne arról beszélni, mi fog történni. Annyit tehetünk, hogy mindent megpróbálunk tökéletesen végrehajtani, és bízunk benne, hogy sikerül a dobogón végezni.”

A Merci nyer. Vagy nem

Melbourne-ben tehát egy nagy Mercedes-győzelem várható, Hamiltonnal vagy Rosberggel és egy nagy, sokak által áhított Red Bull-bukta. De lehet, hogy minden másképpen lesz. És arról még nem is szóltunk, hogy kinek a tartályából fogy majd ki előbb az üzemanyag. Mert ez is fontos tényező ám: hogy kinek mennyit zabál a versenygépe. Különösen így, súlyos, embert-állatot-növényt nyomorító gazdasági válság után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?