Ezüstérmes a HC DAC a Szlovák Kupában

HC DAC 2023.márc30

A női kézilabda Szlovák Kupa döntőjében Tőketerebesen a dunaszerdahelyi HC DAC és a nagymihályi Iuventa csapott össze.

A tőketerebesi sportcsarnokban többen is meglepődtek, hogy a Szlovák Kupa döntőjére újságírók is érkeztek, így a helyünket is tetszőlegesen választottuk ki, áramot a lelátón nem is remélhettünk, csak néhány rosszalló tekintet után kaptunk helyet az egyik irodában egy kis töltésre a mérkőzés előtt.

Dunaszerdahelyről a 25-30 fős kemény mag már délelőtt útnak indult, a helyszínen pedig erősítést is kaptak, a királyhelymeci gimnázium diákjai igazgatójuk és tanáraik vezetésével érkeztek erősíteni a tábort. A nagy távolság és a nem túl kedvező időpont ellenére így is szép számú szerdahelyi szurkoló foglalt helyet a lelátón, ahogy megszokhattuk, zászlókkat felszerelkezve és a finálé kezdete előtt egy Kárpátia idézetet is kifeszítettek: „.De ezért a napért megszületni, Érdemes volt, cimborák.” Nem sokkal a kezdés előtt a nagymihályi csapat szurkolótábora is megérkezett, így már a bemutatás után elindult a két tábor közti hangpárbaj. A helyszín kicsinek bizonyult, az ülőhelyek mögött és között még sokan állni kényszerültek.

A mérkőzést mindkét csapat idegesen kezdte, az első támadások ki is maradtak. Végül az Iuventa tudta gyorsabban levetkőzni az izgatottságát és kettővel elhúzott. Az első szerdahelyi gólra bő öt percet kellett várni, akkor Élő Beatrix deréktól elengedett lövése talált utat a kapuba, majd nem sokkal később ismételni tudott. A nagymihályiak rendkívül szigorúan védekeztek és kapusuk, Mendes de Almeida is remekül védett. A kemény védekezés viszont néhány kiállítással is járt, az első félidőben a Nagymihály három, a Dunaszerdahely csak egy kétperces büntetést kapott.

Debre Viktor először irányítóban változtatott, Erika Rajnohovát Hornyák Bernadett váltotta, majd a kapuban Gajdóczi Barbarára cserélte Magera Noémit, végül balátlövőben is érkezett Natália Némethová Eliška Desortová helyére. A csallóköziek játékát éppen utóbbi cseh légiós egy lövése tükrözte a legjobban, a nehéz helyzetből eleresztett szép átlövés kifelé pattant a kapufáról, szerencséjük sem volt a nem túl jól kezdő dunaszerdahelyieknek. A 20. percben kért időt Debre Viktor és a következő támadásnál két irányítóval jött is a gól, 8:9. Az ezt követő nyolcperces gólcsendet az Iuventa törte meg és kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe.

A második félidőt a Nagymihály kezdte góllal, majd Bízik Réka szedett össze egy kipattanót és szépített. A kapuba visszatérő Magera Noémi védése után Élő lövése pattant a kapuba, egyre zárkóztott a HC DAC. Az első szerdahelyi hetesre Sári Barbra érkezett a ksipadról és nem is hibázott, 11:13. Állandósulni látszott a két-háromgólos különbség, a Pénzes Mónika által kiharcolt büntetőt Sári vágta be ismét. Elkezdtek jönni a dunaszerdahelyi kiállítások is, rövid időre kettős emberhátrányba is kerültek, majd mire kiegészültek volna, négyre nőtt a hátrány. Debre Viktor azonnal időt kért. Nem sült el jól a játékmegszakítás, 15:20.

Az utolsó negyedórát Némethová gólja nyitotta, megpróbálta a lehetetlent a Dunaszerdahely. Juhos Kata elsó gólja után 18:21 állt az eredményjelzőn, az Iuventa pedig időrt kért. Egyre is sikerült felzárkózni Rajnohová és Élő góljaival, megtört a Nagymihály lendülete. Szűk két perccel a vége előtt kétgólos hátrányban emberhátrányba is kerüldtek a dunaszerdahelyiek, majd jött a gól is, 22:25. Innen már nem volt visszaút, a meccset Desortová gólja zárta le, 23:25-re nyert a Nagymihály. A HC DAC nagyot küzdött és az előző szezon után újra ezüstéremmel zárt a kupában.

Galéria
Érdekes

Női kézilabda Szlovák Kupa, döntő

HC DAC–Iuventa Michalovce 23:25 (8:10)
Tőketerebes, v.: Budzák, Záhradník

HC DAC: Magera Noémi, Gajdóczi Barbara (kapusok) – Pénzes Mónika, Kovács Noémi, Ligia Costa De Silva 2, Juhos Kata 1, Mészáros Réka, Eliška Desortová 4, Natália Némethová 3, Kristína Pastorková, Sári Barbara 4 (4), Demeter Orsolya, Hornyák Bernadett, Erika Rajnohová 2, Bízik Réka 1, Élő Beatrix 6.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?