Európa Liga – Nehéz meccsel kezd Dárdai és Szalai csapata

<div>A Dárdai Pál irányította Hertha BSC és a Hoffenheim is kemény mérkőzésre számíthat a labdarúgó Európa Liga csoportkörének ma esti első fordulójában.</div>

A Hoffenheim a Bragát látja vendégül, méghozzá minden bizonnyal önbizalommal telve, miután szombaton 2-0-ra legyőzte a Bundesliga-címvédő Bayern Münchent. A portugál együttes már kevésbé lehet magabiztos, mivel utolsó két bajnokiját elveszítette, s ugyan a Porto elleni vereség papírforma volt, a Setuballal játszott 0-2 egyértelmű csalódás a csapatnak. A német együttes magyar csatára, Szalai a válogatott szeptember eleji, Lettország elleni mérkőzésén megsérült, s azóta nem bevethető. Dárdai Pál csapata egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel rajtolt a német bajnokságban, az EL-ben pedig a spanyol Athletic Bilbaót fogadja, mely kiválóan kezdte az új szezont, három meccs után hét ponttal a negyedik a La Ligában. A mérkőzés háromesélyesnek tűnik, viszont tekintve, hogy a J csoportban még az ukrán Zorja Luhanszk és a svéd Östersunds szerepel, a továbbjutás szempontjából egyik csapat sem kerül nehéz helyzetbe még egy vereség után sem. A második számú európai kupasorozatban a Kleinheisler Lászlót soraiban tudó Asztana, Korhut Mihály csapata, az izraeli Hapoel Beer-Seva és Kádár Tamás együttese, az ukrán Dinamo Kijev is indul. Az Asztanára vár a legnagyobb kihívás, hiszen a spanyol bajnoki ötödik Villarreal vendégeként lép pályára. Az izraeli együttes és a kijevi gárda ugyanakkor győzelmi esélyekkel kezdhet: előbbi a svájci Luganót, utóbbi pedig az albán Skënderbeut fogadja. Európa Liga, csoportkör, 1. forduló     A csoport:Slavia Praha (cseh) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 19.00Villarreal (spanyol)-Asztana (kazah) 19.00    B csoport:Young Boys (svájci)-Partizan Beograd (szerb) 19.00Dinamo Kijev (ukrán)-Skënderbeu (albán) 19.00     C csoport:Basaksehir (török)-Ludogorec (bolgár) 19.001899 Hoffenheim (német)-Braga (portugál) 19.00     D csoport:HNK Rijeka (horvát)-AEK Athén (görög) 19.00Austria Wien (osztrák)-AC Milan (olasz) 19.00     E csoport:Apollon Limasszol (ciprusi)-Olympique Lyon (francia) 19.00Atalanta (olasz)-Everton (angol) 19.00     F csoport:FC Köbenhavn (dán)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 19.00Fastav Zlín (cseh)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 19.00     G csoport:FCSB (román)-Viktoria Plzeň (cseh) 21.05Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Lugano (svájci) 21.05     H csoport:Arsenal (angol)-1. FC Köln (német) 21.05Crvena zvezda (szerb)-BATE Boriszov (fehérorosz) 21.05     I csoport:Vitoria Guimaraes (portugál)-Red Bull Salzburg (osztrák) 21.05Olympique Marseille (francia)-Konyaspor (török) 21.05     J csoport:Hertha BSC (német)-Athletic Bilbao (spanyol) 21.05Zorja Luhanszk (ukrán)-Östersunds (svéd) 21.05     K csoport:Vitesse (holland)-Lazio (olasz) 21.05Zulte Waregem (belga)-OGC Nice (francia) 21.05     L csoport:Real Sociedad (spanyol)-Rosenborg (norvég) 21.05Vardar Szkopje (macedón)-Zenit (orosz) 21.05 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?