EURO 2020 - Finnország eljutott az ígéret földjére

finn

Két csoport kivételével már mindenhol eldőlt, hogy mely csapatok végeznek az első két helyen és jutnak ki a jövő évi Európa-bajnokságra a selejtezőcsoportokból. Az idei év meglepetését Finnország jelentette, amely a Nemzetek Ligája-menetelést megfejelte egy sikeres kvalifikációval. Tombolhatott a Pukky Party.

Érdekes

San Marino újra gólt lőtt

Szombaton, a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat I csoportjának 9. fordulójában San Marino hazai pályán két góllal kikapott Kazahsztántól, a miniállam válogatottjának azonban így is volt mit ünnepelnie: Filippo Berardinak köszönhetően több mint két év, egészen pontosan 803 nap után szereztek ismét gólt. San Marino hivatalos válogatott mérkőzésen – a kazahok elleni találatot megelőzően – legutóbb 2017. szeptember 4-én szerzett gólt Azerbajdzsánban, akkor egyébként 5–1-re kapott ki a házigazdától. Ha csak a hazai mérkőzéseket vizsgáljuk, Filippo Berardi még hosszabb gólcsendet tört meg, hiszen San Marino házigazdaként legutóbb 2013. szeptember 10-én ünnepelhetett gólt (a Lengyelország elleni 5–1-es vereség alkalmával).

Ha meg kell neveznünk azt a csapatot, amely a legnagyobb meglepetést okozta idén ősszel, akkor egyértelműen Finnországot mondanánk. Az északi válogatott már 2018-ban meglepetést keltett azzal, hogy a Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában Magyarország, Görögország és Észtország előtt az első helyen végzett, bár akkor sokan legyintettek, hogy azonos erősségű riválisokkal szemben ment csak ennyire a játék.

80 éve erről álmodtak a finnek

Markku Kanerva kapitány azonban hitt benne, hogy ez a sikerszéria lökést adhat, és a kedvező sorsolást a selejtezőn is ki kell használni. A válogatott pedig maximálisan élt a lehetőséggel, a H csoportban kilenc mérkőzéséből hatot megnyert, csupán az olaszoktól kapott ki oda-vissza (ez várható is volt), és Boszniában futott bele egy 4–1-es vereségbe. Lapzártánk után még Görögországban játszott, de a második pozícióját már semmi sem veszélyeztette.

Bármilyen meglepő, Finnország az 1938-ban vívott első (világbajnoki) selejtezője óta nyolcvan évet várt arra, hogy egyszer végre ott legyen egy komoly nemzetközi futballtornán.

„Erről álmodtuk egészen 1938 óta, amikor is először játszottunk selejtezőt a vb-re. Generációk álma vált valóra, és a jövő nyáron egész Finnország úgy fog ünnepelni, mint előtte sosem” – olvasható a szövetség Facebook-oldalán.

„Oh, Finnország, oh, Finnország, oh, Finnország végre kijutott az Európa-bajnokságra!” – lelkendezett Antti Rinne miniszterelnök is.

A finnek az első két vb-re nem jelentkeztek, az 1938-as torna kvalifikációján viszont – mint azóta valamennyi vb-, illetve Eb-selejtezőn – elbuktak. A Liechtenstein elleni pénteki 3–0-s győzelemmel viszont eldőlt, hogy ott lehetnek a 2020-as Eb-n.

A sok múltbéli csalódás után ez óriási elégtétel az 5,5 millió lakosú országnak, amely az évek során olyan klasszisokat adott a világ labdarúgásának, mint Jari Litmanen, az Ajax és a Barcelona csatára, vagy Sami Hyypiä, a Liverpool védője, a nagy áttörés azonban velük sem sikerült. A csapat korábban egyszer jutott el legalább hat győzelemig egy selejtezőcsoportban, a 2008-as Eb kvalifikációjában ott volt a kezében a meglepetés lehetősége, de az utolsó fordulóban gól nélküli döntetlent ért el Portugáliában, így a továbbjutás helyett csupán a 4. helyen zárt.


De akkor mi változott még az utóbbi időben?

2016 decemberében Markku Kanerva, a válogatott addigi asszisztense kapta meg a feladatot. Egy olyan csapatot örökölt, amely 2015 októbere óta sorozatban 13 meccsen maradt nyeretlen, és mely néhány kulcsemberét elveszítette. A középpályás Roman Eremenko kétéves eltiltást kapott kokainhasználat miatt, Perparim Hetemaj 2018 elején vonult vissza, hogy klubkarrierjére összpontosítson.

Kanerva átértékelte a lehetőségeket, visszatért a 4–4–2-es felálláshoz, és egy erős védekezés mellett a legjobb csatárra, Teemu Pukkira épülő kontrajátékot talált ki. Az eredmények feltűnőek: amint már írtuk, Finnország megnyerte a Nemzetek Ligája-csoportját, majd nagyszerűen szerepelt az Eb-selejtezőkön is.

„Megvan a kirakós hiányzó darabja, most már igazi sportnemzet lehetünk” – lelkendezett Marco Casagrande, a Finn Labdarúgó-szövetség főtitkára.

A korábbi 69-szeres válogatott Aki Riihilahti, a HJK Helsinki ügyvezető igazgatója szerint nagy dolog, hogy sikerült legyőzni a finn szkepticizmust is. De ehhez kellett egy helyi sztár is. „Teemu Pukki valóban olyasvalaki, akit mindenki szeret. Ő az, akit finn megmentőként fogadtak el, aki elvisz minket az ígéret földjére” – mondta Riihilahti.

Pukki eddigi 79 mérkőzésén 24-szer volt eredményes, a jelenlegi Eb-selejtezőn kilenc meccs után 9 találatnál járt, Liechtensteinnek is bevert kettőt. Nem véletlen, hogy ő volt az, aki pénteken pezsgőt bontott, és mindenkit lelocsolt az öltözőben. A helyiek pedig óriási ünneplést szerveztek, a Pukki Party néven elhíresült banzáj Helsinki belvárosában folytatódott hajnalig.

Érdekes

Kane rekordbeállítása

Az angolok 38 szerzett góllal zárták a 2019-es évet, ennél eredményesebbek csak 1908-ban voltak, akkor is csak egyetlen góllal értek el többet. Harry Kane 12 találattal zárt, ezzel beállította George Hilsdon (1908) és Dixie Dean (1927) rekordját. Minden bizonnyal az Eb-selejtezők gólkirálya lesz Kane 12 találattal, nyolc mérkőzésen a tucatnyi gól mellett adott öt gólpasszt is, Sterling hét fellépésén nyolcszor volt eredményes tíz gólpassz mellett.

A csoport: Kane-tripla az 1000. angol meccsen

Az A csoportban a 9. forduló előtt az volt a nagy kérdés, Koszovó képes lehet-e elodázni a továbbjutás kérdését egy csehországi bravúrral. Nos, Bernard Challandes kapitány csapata közel állt a meglepetéshez, hiszen a Sheffield Wednesday csatára, Atdhe Nuhiu a második félidő elején vezetést szerzett, de a csehek végül Alex Král és Ondrej Celustka révén fordítottak, és a 2–1-re hozták az év mérkőzéseként beharangozott csatát.

A csapat ezzel sorozatban hetedszer is kijutott az Eb-re. Csakúgy, mint az angolok, akik történetük 1000. mérkőzését legyalulták Montenegrót: a triplázó Harry Kane vezetésével sikerült 7–0-ra győzni.

Az utolsó forduló ezek után már csak sétagalopp volt, Anglia Pristinában úgy verte 4–0-ra Koszovót, hogy a 79. percben még csupán egy góllal vezetett, míg a cseheknek az is belefért, hogy 1–0-ra kikapjanak Bulgáriában.

B csoport: nem jött be a szerb bónusz

Az utolsó két fordulónak Ukrajna már biztos továbbjutóként vágott neki, a másik helyre a címvédő portugálok pályáztak jó eséllyel. Elméletileg maradt esélye a szerb válogatottnak, de ahhoz nem volt elég kétszer nyernie, Portugáliának is pontot kellett volna veszítenie.

„A válogatottnak minden mérkőzésen a győzni akarás szándékával kell pályára lépnie. Úgy gondolkodunk, hogy legyőzzük Luxemburgot, majd nyerünk Ukrajna ellen, és minden más csak bónusz számunkra” – nyilatkozta Ljubisa Tumbakovic szövetségi kapitány.

Végül egyik sem jött össze, a portugálok 6–0-ra elintézték Litvániát, majd 2–0-ra nyertek Luxemburgban, míg a szerbek nagy nehezen csak 3–2-re verték a nagyhercegség válogatottját, utolsó meccsen pedig 2–2-es döntetlent játszottak az ukránokkal.

C csoport: sztárcsapatok mentek tovább

Hollandia nem nagyon erőltette meg magát Belfastban, ahol egy laza gól nélküli döntetlennel meg is oldotta a továbbjutás kérdését. A csapatok ugyan még végezhetnek azonos pontszámmal, de az egymás elleni eredményeket tekintve Hollandia jobban áll (3–1, 0–0).

Kicsit furcsa is volt hallani/olvasni Ronald Koeman nyilatkozatát, aki októberben teljesen kikelt magából, és lekezelően nyilatkozott az ellenfélről. Arról, amelyet egyébként csak a hosszabbításban sikerült felülmúlni, a 91. percben még 1–1 volt az eredmény. Koeman nagyon negatívan úgy beszélt Michael O’Neill csapatából, hogy a mutatott produkció felháborító volt, még nézni is szörnyű.

A szombati mérkőzés utána aztán Koeman agyba-főbe dicsérte a hazaiakat. „Összességében irányítottuk a játékot, de az északírek jól szervezett védelmével nem tudtunk mit kezdeni. Az Európa-bajnokság számára fantasztikus lenne, ha egy ilyen csapat bejutna. Sok szerencsét kívánok neki” – mondta.

A német válogatott is továbbment, hazai pályán 4–0-ra legyőzte Fehéroroszországot, úgy, hogy az első félidőben döbbenetes, nyolcvan százalék körüli labdabirtoklást ért el, és húsz alkalommal próbálkozott a gólszerzéssel. Ami még érdekesség, hogy Manuel Neuer kapus számára ez volt a 40. mérkőzés, amelyen nem kapott gólt, így már csak négy hibátlan teljesítmény kell neki ahhoz, hogy utolérje a válogatottsági rekorder Sepp Maiert.

Ahol még minden nyitott

A D csoportról beszélni se nagyon érdemes, hiszen lapzártánk után véget érnek a küzdelmek, így mire az olvasó a kezébe veszi az újságot, már tudni fogja a végeredményt.

Ami biztos, hogy hét mérkőzés után Svájc 14 ponttal a második helyen áll, és miután a pont nélküli Gibraltár otthonában zárja a csoportot, elképzelhetetlen, hogy ne jusson tovább. A 15 pontos Dániának egy döntetlen már elég Dublinban, azonban a csata nem lefutott, hiszen a 12 pontos írek egy győzelemmel nem csupán utolérnék pontszámban a riválist, de a júniusi koppenhágai 1–1-es döntetlen miatt az egymás elleni eredmények tekintetében meg is előznék.

Egy hely még kiadó az E csoportban is, amelyre a már biztos továbbjutó horvátok mellett három válogatott – Magyarország, Wales és Szlovákia – is pályázik. A keddi, Wales–Magyarország összecsapás lesz a döntő: amelyik válogatott nyer Cardiffban, kijut az Eb-re.

Szlovákia abban reménykedhet, hogy a két egymásnak feszülő csapat nem bír egymással, egy döntetlen ugyanis megnyitná az utat Pavel Hapal tanítványai számára, csupán Azerbajdzsánt kellene legyőzni Nagyszombatban.

F csoport: könnyező svéd kapitány

Spanyolország mellett Svédország jutott tovább, pedig a skandinávoknak nem kis feladatot kellett megoldaniuk Bukarestben. A pénteki összecsapás azonban elég gyorsan eldőlt, a telt házas Nemzeti Aréna közönsége gyorsan szembesült a valósággal, hogy a kedvencek nincsenek azonos súlycsoportban a vendégekkel. A svédek fél óra alatt Marcus Berg, majd Robin Quaison révén kétgólos előnyre tettek szert, és a továbbiakban már nem nagyon erőlködtek, csak megőrizték a 2–0-s eredményt.

A lefújást követően őrült ünneplés kezdődött, Janne Andersson szövetségi kapitány pedig nem is titkolta, megkönnyezte a sikert. „Ó! Mindenki látta a könnyeimet?! Ez nem jó” – nyilatkozta mosolyogva a Sportbladetnek. „Óriási büszkeséget és örömet érzek, különösen amiatt, ahogy játszottunk. Kitaláltunk egy meccstervet, és a játékosok hihetetlenül pontosan végre is hajtották. Amikor ezt tapasztalom, az mindig melengeti az edzői szívemet” – mondta.

A románoknak sem kell temetni az Eb-esélyeket, még bízhatnak abban, hogy a Nemzetek Ligája rájátszásából kiharcolják a részvételt.
 

G csoport: Szabicsék is Eb-résztvevők

Az utolsó forduló már itt sem számít a továbbjutás szempontjából, a lengyelek mellett ugyanis az osztrákok is kint vannak az Eb-n. A Franco Foda és Szabics Imre vezetett válogatott 2–1-re verte Észak-Macedóniát, így biztosan a második helyen végez csoportjában.

Lengyelország kicsit pánikhangulatban, de 2–1-re győzött Izraelben: a szombati mérkőzést megelőzően néhány órával a Jerusalem Post hivatalos honlapján azt írta, palesztin dzsihadisták meg akarják támadni a jeruzsálemi Teddi Stadiont. Ugyan a hírt percekkel később törölték, de azért egészen a hazaérkezésig nem lehetett nyugodt a lengyel delegáció.

H csoport: mindent eldöntött az isztambuli 0–0

Azzal, hogy múlt csütörtökön előbb játszották a Törökország–Izland mérkőzést, a gól nélküli döntetlennel eldőlt, hogy a franciák az utolsó két mérkőzésüktől függetlenül már ott vannak az Európa-bajokságon.

Ez túlzottan meg is nyugtatta a világbajnokot, hiszen Moldova gyorsan vezetést is szerzett Párizsban, és csak nehezen sikerült kierőszakolni a 2–1-es hazai győzelmet. A vasárnapi tiranai stadionavatón aztán egy újabb 2–0-s sikerrel a csoportelsőség is összejött.

Az említett isztambuli 0–0 egyébként megnyugtatta a törököket is, hiszen négypontos előnyöket már nem bukhatták el Izlanddal szemben, így belefért egy laza 2-0-s andorrai siker is zárásként.

Az I csoportban a belga válogatott az Eb-re szintén kijutott orosz csapat vendégeként is megőrizte százszázalékos mérlegét, a tavalyi vb-bronzérmes Szentpéterváron 4–1-re győzött. A Hazard testvérek közül a dortmundi Thorgan egy, míg a madridi Eden két góllal vette ki a részét a sikerből.

Érdekes

Új stadionban az albánok

Sok kérdés nem maradt a H csoportban – Franciaország és Törökország kéz a kézben jutottak ki a 2020-as Európa-bajnokságra az előző körben. Az utolsó csoportmeccsen a franciák Albániába látogattak, ahol egy olyan stadionban léptek pályára, amelyben még senki más. Tiranában ugyanis új stadiont adtak át, amely 75 millió euróba került, és 22 ezer néző befogadására képes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?