Sport

Erős mezőny a 7. Szamuráj Harcoson

Bős | Akadályokkal viaskodó futók, köztük sok karatéka lepte el nemrég az erőmű melletti kikötő területét. Korosztálya szerint mindenki a saját adagját teljesítette, a szervezők szerint mindenki megbirkózott a 7. Szamuráj Harcos (futó)verseny kihívásaival.
J. Mészáros Károly

2021. szeptember 18. 13:00

futás
Boltvan András volt a leggyorsabb a pályán

„81 induló alkotta a nagyon erős mezőnyt. Hat korábbi viadalunkkal egybevetve az egyik legjobban sikerült volt az idei – közölte érdeklődésünkre Darnay Barnabás főszervező, a Bősi Oyama Dojó Karateklub feje. – Nem volt se meleg, se szúnyog, s verseny közben becses vendégek is megtiszteltek bennünket. Eljött ketrecharcos bősi világbajnokunk, Buchinger Iván, aki az egyik gyerekkategóriában győztes és a másfél kilométeres távon legjobb időt futó, szintén Iván nevű fiát kísérte el közénk. És váratlanul meglátogatott bennünket a Magyarországról Németországba tartó mesterünk, Adámy István 9 danos mester is. Klubunkban főleg a pandémia óta rengetegen edzenek, olyanok is, akik nem járnak versenyekre, csak kedvtelésből gyakorolnak. Ilyen a bakai Boltvan András, a 4,5 kilométeres táv abszolút legjobbja. A nőknél a 40+ korosztály győztese, az alistáli Varga Zita teljesítette a legrövidebb idő alatt a távot. Legfiatalabb versenyzőnk a mindössze kétéves Ágh Szaffi volt, aki némi segítséggel megbirkózott a pálya nehézségeivel. Ilyen fiatal indulót eddig nem jegyzett versenyünk krónikája. Mindenki vidáman, élményekben gazdagon távozott. Dombos, erdős pályánkon harmincnál több klubtag segédkezett, nem egy közülük, amikor elmehetett állomáshelyéről, még a versenytávot is teljesítette. Köszönet a csapatnak, és mindenkinek, aki vállalta emberpróbáló versenyünket. Nemzetközi porondon is ismert karatés lányaink, Jančovič Linda és Laura ebben a versenyben is bizonyították felkészültségük, korosztályuk legjobbjai lettek.” 

A többi győztes: Polin Zsófi, Varga Jásmin, Nagy Dorka, Ajpek Emma, Papp Zsuzsanna, Both Rita, Zirig Filip, Simon Ádám, Rackó Bence, Nagy Benedek, Kiss Ádám, Varga Péter, Kosár Zoltán és Király Mátyás.

Tizenketten versenyeztek a keszegfalvai Seishin Karateklub színeiben. „Kilencnek sikerült dobogóra állnia. Kiváló kihívás, kiváló teljesítmények” – írta lapunknak küldött soraiban Markovics János 4 danos mester, klubelnök. 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szovetseg

Novembertől dolgozhatnak a Szövetség programján

koronavírus

Mától öt fekete járás van az országban

barokk szelfi

Zsánerképek és barokk szelfik a múzeumban

Márki-Zay Péter

Majdnem 245 ezerrel több szavazatot kapott Márki-Zay a második fordulóban, mint az elsőben

Megijedt a dudától, árokba hajtott

Megijedt a dudától, árokba hajtott

Új Szó

Miről ír a hétfői Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.