Emery: nem biztos, hogy a sérült Ramsey pályára lép még az Arsenalban

Unai Emery

Unai Emery vezetőedző szerint nem biztos, hogy a sérült Aaron Ramsey pályára lép még az Arsenal labdarúgócsapatában.

A 28 éves középpályás csütörtökön, a Napoli vendégeként, az Európa-liga negyeddöntőjének 1-0-ra megnyert visszavágóján szenvedett izomsérülést.

 "Ezekben az esetekben általában néhány hét kihagyás vár a játékosokra, s nem tudom, láthatjuk-e még az idény vége előtt a pályán" - mondta Emery a 34. percben lecserélt Ramsey-ről, akinek a szerződése nyáron lejár az Ágyúsoknál. A walesi válogatott játékos az olasz bajnoki címvédő Juventusban folytatja pályafutását, miután februárban négy évre írt alá a torinói klubbal.

Az Arsenal kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel lépett túl a Napolin - Ramsey az első mérkőzésen betalált -, a négy között a Valencia vár rá a május 2-án kezdődő párharcban. A Bajnokok Ligája-indulásért küzdő londoni csapat a Premier League-ben a negyedik, vasárnap a Crystal Palace együttesét látja vendégül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?