Elválnak-e Urblíkék útjai?

Ipolyság. Az ipolyságiak ismét elkezdték a felzárkózást a szlovák futball magasabb régióiba, hiszen a várost képviselő futballcsapat az elmúlt bajnoki idényben fölényesen diadalmaskodott a lévai járási bajnokság első osztályában.

Ipolyság. Az ipolyságiak ismét elkezdték a felzárkózást a szlovák futball magasabb régióiba, hiszen a várost képviselő futballcsapat az elmúlt bajnoki idényben fölényesen diadalmaskodott a lévai járási bajnokság első osztályában. A bajnoki elsőséget szerzett kollektíva névjegyét csupán egyetlen vereség csúfította az értékelt időszakban. A kollektíva eredményessége párját ritkítja, hiszen harminc összecsapáson 132 találatot szerzett, s mindössze 18 alkalommal rezdült a hálója. A góltermésből elsősorban az Urblík testvérek vették ki a részüket, József 38-szor, Norbert pedig 32-szer volt eredményes.

A csapat továbbra is az egykori futballkiválóság, Urblík József irányításával készül az újabb kihívásokra. – Július 3-án találkoztunk a szusszanásnyi pihenőt követően, azóta hetente három gyakorlással, edzőmérkőzésekkel igyekszünk a lehető legjobban felkészülni az V. ligában való eredményes helytállásra – nyilatkozta lapunknak tegnap délben a még mindig aktívan futballozó játékos-edző. Ezen a héten egyébként hétfőtől péntekig két fázisban zajlik az ipolyságiak nyári tortúrája, melyen tizennyolc labdarúgó abszolválja az edzésadagokat. Köztük a két ipolybalogi játékos, Striho József és Vajda Tibor. Posztjukat tekintve az előbbi hátvéd, az utóbbi pedig kapus. – Hadd jegyezzem meg, még egyikőjük sem a mi játékosunk. Szeretnénk még egy gólerőst csatárt is igazolni, ám pénzszűkében nincs nagy mozgásterünk – mutatott rá a bajnokcsapat minden bizonnyal legfájóbb pontjára a rutinos sportoló. A városi önkormányzattól ugyan a minap ötvenezer koronás támogatást kapott a futballcsapat, ám ez az összeg valójában csupán csepp a tengerben. Több kéne, hiszen a serdülők a III., az ifik pedig a IV. ligában játszanak a pontokért. A felnőttek a járási bajnokság találkozóira személygépkocsikkal utaztak, a felsőbb osztályban viszont már autóbussszal szeretnének eljutni a távolabbi helyszínekre. Urblík József edzői munkáját öccse, Norbert segíti. Más kérdés, meddig számíthatnak ipolysági közreműködésére. – Norbit a lévaiak és a fegyvernekiek is szeretnék megszerezni. Előfordulhat, hogy elengedjük őt vendégjátékra, ám csupán addig lízingelhetik őt, ameddig nálunk nem rendeződik a klub anyagi helyzete. Jól jönne már végre egy főszponzor, aki köré tömörülhetnének a kevésbé szolvens támogatók. Mert nem titkoljuk, a folytatásban szeretnénk a IV. ligába jutni. A dicső sági futballmúlt erre ösztönzi, kötelezi az utódokat – fogalmazott riportalanyunk. Ami a felkészülési találkozók eredményeit illeti, az ipolyságiak az elsőn 4:3-ra verték Dudincét, majd a hazai környezetben lebonyolított Steiger-kupán a harmadikok lettek. Szerdán Krupinán vendégszerepelnek, majd oda-vissza alapon megmérkőznek a Modrý Kameň csapatával. A sort az ipolyviski kupasorozat zárja. Az V. liga délkeleti újoncának lelkes, hozzáértő szurkolotábora van. – Reméljük, ezúttal is rendre 500-600 néző buzdít majd bennünket a bajnoki meccseken, is idegenbeli fellépéseinken is ott lesznek majd leghűségesebb szurkolóink. Nehéz, ám elérhető célt tűztünk ki magunk elé. Szeretnénk az első öt közé jutni. Jó csapatunk van, hazai forrásból táplálkozunk – fejezte be mondandóját az ipolyságiak szakvezetője, aki reményei szerint továbbra is ott lesz majd a mezőny legeredményesebb góllövői között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?