Elsül a kapanyél: egy gólból is lehet világhír!

A Barcelona már 5–1-re vezetett ez Osasuna elleni bajnokin, amikor tizenegyest kaptak a katalánok. Mivel korábban még egyszer sem fordult elő, hogy Javier Mascherano gólt szerezzen a csapatban, ezúttal megkapta a lehetőséget, és élt is vele: erőből a léc alá bombázta a büntetőt, 319. Barca-meccsén megszerezve első gólját. Pontosabban: az első, ellenfélnek lőtt gólját, mert korábban öt öngólt már összehozott az argentin.  Tony Hibberts egész pályafutása során az Evertont szolgálta, és 328 alkalommal viselte a kék mezt — azonban csak egyszer, egy AEK Athén elleni felkészülési mérkőzésen talált a hálóba, így a jobbhátvéd hivatalosan góltalanul vonult vissza 2016 nyarán.  Góltalansági rekordok Frank Womack azonban ennél is elképesztőbb sorozatot tudhat magáénak: a múlt század elején hiába játszott a védő több mint 500 mérkőzést a Birmingham City, a Worcester City és a Torquay United csapataiban, gólt egyszer sem sikerült szereznie. Talán nem meglepő, de olasz földön is egy hátvéd nevéhez fűződik a leghosszabb gól nélküli pályafutás: a két világháború között a AC Milan labdarúgója, Luigi Perversi 318 mérkőzést hozott le gól nélkül. A holland Pascal Bosschart 194 mérkőzéssel a háta mögött búcsúzott az FC Utrecht csapatától, és igazolt a Feyenoordba, de előtte a szezon utolsó meccsén, az FC Groningen ellen 1–0-s utrechti vezetésnél tizenegyeshez jutott a csapata. A társak hasonló gesztust gyakoroltak, mint nemrég Mascherano esetében, de a holland védő kihagyta a büntetőt. Ezután a játékos még 163 meccset hozott le góltalanul a holland elsőosztályban, majd talán azért is, hogy megtörje az átkot, Ausztráliába igazolt, ahol a Sydney FC mezében egyszer megzörgette a hálót a Melbourne Victory elleni bajnokin.  A világsztároknak sem mindig megy A múlt századi védők mentségére legyen mondva, hogy régebben sokkal gyakrabban találkozhattunk olyan edzői felfogással, amelyben egy hátvédnek csak a rombolással kellett foglalkoznia, és a támadások segítését nem kérték rajta számon úgy, mint napjainkban. Ezért is érdekes, hogy a nemrég visszavonult portugál szélsőhátvéd, Paulo Ferreira több mint 300 klubmérkőzés (Vitória Setubal, Estoril, Porto, Chelsea) és 62 válogatott meccs után csak a portugál másodosztályban szerzett bajnoki gólt, valamint egyszer-egyszer az angol Ligakupában és az FA-kupában.  Talán nála is meglepőbb a Barcelonával Bajnokok Ligáját nyerő Éric Abidal esete, aki 429 klubmérkőzés és 66 válogatott találkozón csak négyszer volt eredményes: kétszer a Francia Kupában, és kétszer a Spanyol Kupában pedig a leginkább balhátvédként szereplő francia játékos nagy játékintelligenciával bírt, és tekintélyes csapatok mezét viselte. Az 1994-es világbajnok brazil csapat védője, Mauro Silva 431 klubmérkőzés és 59 válogatottság mellett csupán egyetlen gólt szerzett annak a Deportivo La Corunának a játékosaként, amelynek a mezét 13 évig viselte a spanyol élvonalban. Ashley Cole több mint 400 meccset játszott különböző klubcsapatok mezében (Arsenal, Chelsea, AS Roma, LA Galaxy), ahol a 17 gól nem is rossz teljesítmény egy balhátvédtól. Éppen ezért meglepő adat, hogy hiába szerepelt 107 alkalommal az angol nemzeti csapatban, ott egy gólig sem sikerült jutnia. Sorsdöntő gólok Mladen Rudonja neve még a legnagyobb focifanatikusoknak sem mond sokat. Annak ellenére, hogy a szlovén játékos csatár volt, nem a góljairól híresült el, sokkal inkább vándormadár életmódjáról: 5 ország 11 csapatának a mezét viselte, és tizennégyszer váltott klubot. Minden meccsét összevetve 427 találkozón lépett pályára, amelyeken 87 gólt szerzett, ami azt jelenti, hogy majdnem öt mérkőzés kellett neki egy találathoz. A nemzeti csapatban 65 mérkőzésen egyetlen gólt szerzett, azonban az sorsdöntőnek bizonyult: a 2002-es világbajnoki pótselejtezőn talált be a románok hálójába Bukarestben, ami a szlovénok kijutását jelentette a tornára. [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"278709","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"361","title":"Koplárovics neve összeforrt az MU-nak lőtt góljával","typeof":"foaf:Image","width":"541"}}]] Lilian Thuram is sokkal inkább kifogástalan védőmunkájáről híresült el, mint a góljairól. Bár azért a klubjaiban szerzett néhányat, mégis egyértelműen a francia válogatottban lőtt két gólja a legemlékezetesebb mindenki számára. Egy meccsen, Horvátország ellen szerezte őket az 1998-as világbajnokság elődöntőjében, amelyen egygólos hátrányból tulajdonképpen Thuram egymaga fordította meg a mérkőzést: mindkét találat előtt maga szerzett labdát az ellenfél kapuja előtt, majd kíméletlenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget.  Ha a magyar futballt ismerők számára felvetjük Koplárovics Béla nevét, mindenkinek rögtön a Manchester United elleni győztes gólja jut eszébe, amit a Bajnokok Ligája selejtezőjében ért el 2002 nyarán. Basile Boli neve is leginkább egyetlen találat miatt marad meg a futball történelmében, ugyanis a francia védő az AC Milan elleni 1993-as BEK-döntőben fejelt győztes gólt az Olympique Marseille színeiben. Sem a módja, sem a jelentősége miatt nem elhanyagolható Karel Poborský portugálok ellen szerzett győztes gólja az 1996-os Európa-bajnokságon.  A találat ugyanis a negyeddöntőben született, méghozzá úgy, hogy a cseh játékos a portugál védők közül kilépve, 16 méterről gyönyörűen löbbölte át a kapujából kiinduló Vítor Baiát.  Marco Materazzi Thuramhoz hasonlóan csak két gólt szerzett a válogatottban, azonban a francia hátvédhez hasonlóan mindkettőt egy világbajnokságon, méghozzá 2006-ban. Először a cseheknek talált be a csoportmeccsek során, majd a döntőben vállalt kulcsszerepet a franciák elleni sorsdöntő jelentőségű fejesével, hiszen az 1–1-es végeredmény után az olaszok nyertek büntetőkkel (Materazzi egy büntetőt is bevágott). Juliano Belletti sem szerzett sok gólt, azonban a 2006-os Bajnokok Ligája-döntőt az ő góljával nyerte meg az FC Barcelona az Arsenal ellen, miután a találkozó végén egy nagyszerű akció végén közelről, de kiszorított helyzetből talált a brazil védő a hálóba. Carles Puyol a 2010-es világbajnokságon vitt be döntő találatot a németek elleni elődöntőben. Mivel a furcsa frizurájáról elhíresült védő fejese mellett nem született gól a mérkőzésen, a későbbi győztes számára döntőt ért a gól. Csakúgy, mint Puyol, Daniel Agger is döntőbe segítette csapatát, a Liverpoolt a Chelsea elleni BL-elődöntőben 2007-ben, miután a visszavágón egy szabadrúgás-variációt nagy megleptésre a dán hátvédre játszott ki csapata, amely 1–0-s győzelme után büntetőkkel harcolta ki a fináléba jutást. Emlékezetes kapusgólok Természetesen nem meglepő, hogy a kapusok ritkán találnak kollégájuk hálójába, azonban erre is van példa szép számmal a futball történelmében. Olyan mozzanatra azonban már meglehetősen kevés alkalommal került sor, hogy egy kapus sorsdöntő gólt szerezzen. Ebben a kategóriában talán Jimmy Glass viszi a prímet, hiszen az 1998/1999-es szezonban az ő találata jelentette a Carlisle United számára a bentmaradást az angol ötödosztályban. Glass bár nagy reményekkel induló kapus volt, aki a Chelsea és a Crystal Palace csapatait is megjárta fiatalon, később folyamatosan alacsonyabb osztályú csapatokba került kölcsönbe, így a Carlisle mezében is csak három mérkőzésen védett. 1999. május 8-án, a szezon utolsó mérkőzésén a Carlisle Unitednek győznie kellett a bentmaradásért a Plymouth Argyle ellen, és a találkozó 1–1-re állt, amikor a meccs vége előtt tíz másodperccel szöglethez jutott a csapat, így Glass is „minden mindegy” alapon feljött a szöglethez, és végül ő vágta a hálóba azt a kipattanót, ami a másik kapusról jött ki egy fejes után. Ezután a szurkolók a pályára tódultak, és hatalmas ünneplésben részesítették a csapatot, különösképpen persze a gólszerzőt. Glasshoz hasonlóan egy „utolsó utáni” szöglethez ment fel fejelni Andrés Palop is az UEFA-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján 2007-ben, és harcolta ki a hosszabbítást csapata, az FC Sevilla számára a Sahtar Donyeck ellen. A Sevilla végül a hosszabbításban megnyerte a mérkőzést, ahogy később az egész sorozatot is, így Palop gólja rendkívüli jelentőséggel bírt. Villányi Gergely