Előny lett a hátrányból

Bős/Somorja. A IV. liga délkeleti csoportjában vasárnap délután hat tizenegyest ítéltek a játékvezetők.

Két helyszínen, a bősi és a balonyi futballpályán, büntetőből szerzett góllal nyertek a hazaiak, illetve a vendégek. „Végigtámadtuk a mérkőzést, helyzetek egész sorát hagytunk kihasználatlanul. Végül is sikerült otthon tartanunk a három pontot, ám a dolog szépséghibája, hogy a találatot Németh András büntetőből szerezte. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a 11-est megelőzően az ellenfél védője Kvačkay Lubošt a büntetőterületen belül szabálytalanul választotta el a labdától. Kútny játékvezető helyesen döntött. Iyenkor a futballrajongók, főleg azok, akik nem látták a találkozót, hajlamosak találgatásokba bocsátkozni. Nekik azt üzenem, nem ajándékba kapott pontrúgással csikartuk ki a győzelmet” – oszlatta el a kételyeket Czajlik Tibor, a csallóköziek játékosedzője.

A somorjai találkozón a hazaiak ellen megítélt büntetőnél a hazai Vodičkát, aki kézzel ütötte el a labdát,·kadra bíró piros lappal büntette. A vendégek éltek a lehetőséggel és megszerezték egyenlítő találatukat. Ekkor az történt, amire kevesen számítottak. Megtáltosodtak a ·ajánek-tanítványok, s fordulás után emberhátrányban lőtt két góljuknak is köszönhetően diadalmaskodtak. „Jogos volt az ellenünk megítélt 11-es, a piros lap. Vodička, aki olykor kispályás teremfoci-meccseken kapuskodik, reflexszerű mozdulattal nyúlt a labda után, mely minden bizonnyal a hálóban landolt volna. A mieink megrázták magukat, oroszlánként harcoltak a pályán. A vendégek képtelenek voltak emberelőnyben me-zőnyfölényre szert tenni. Mondhatni, játékosunk kényszerű kiválása nekünk kedvezett. Most akár elégedett is lehetnék. Az örömbe sajnos üröm is vegyült, mivel a vétkes aligha ússza meg fegyelmi büntetés nélkül a kiállítást”– elevenítette fel a pomléi pályán történteket Jozef ·ajánek, a győztesek szakvezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?