Elon Musk állást foglalt a republikánus elnökjelölti versenyben

Elon Musk

Elon Musk nyilvánosan méltatta a republikánusok egyik újabb hivatalos elnökjelöltjét Tim Scott szenátort.

A milliárdos vállalkozó, a Twitter tulajdonosa, a világ egyik leggazdagabb embere a közösségi médiumon dicsérte pénteken az afroamerikai politikus első hivatalos választási reklámját azzal, hogy „nagyszerű nyilatkozat”.

A politikus hirdetésében többi között az egyéni felelősség fontosságára hívja fel a figyelmet, és bírálja, hogy a mai gyerekek olyan kultúrában nőnek fel, amelyben „mindenki áldozat”.

Tim Scott szenátor, az amerikai Kongresszus felsőházának egyetlen afroamerikai republikánus tagja, pénteken hivatalosan is benyújtotta a jelöltté váláshoz szükséges dokumentumokat a Szövetségi Választási Bizottsághoz, és ugyanazon a napon indította el 6 millió dollár költségvetésű első reklámkampányát.

Tim Scott az amerikai republikánus elnökjelölt-verseny egyre szélesebb mezőnyéhez csatlakozik.

Eddig hivatalosan Donald Trump volt elnök, Nikki Haley, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete és volt kormányzó jelentette be indulását. Szintén regisztrált jelölt a szövetségi választási testületnél Asa Hutchinson, Arkansas állam volt kormányzója, Larry Elder kaliforniai médiaszemélyiség és Vivek Ramaswamy indiai származású vállalkozó. Pénteken indulási szándékra utaló reklámot jelentetett meg Glenn Youngkin, Virginia állam kormányzója is.

A várakozások szerint a jövő héten Ron DeSantis, Florida kormányzója szintén hivatalos bejelentést tesz indulási szándékáról. A tavaly novemberben elsöprő többséggel újraválasztott republikánus kormányzó hetek óta járja az országot, több államban vett részt kampányrendezvényen, ugyanakkor hivatalosan még nem beszélt indulásáról.

A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump magasan a legnépszerűbb a republikánus választók között, őt követi egyelőre jelentős lemaradással Ron DeSantis, miközben a többi jelölt támogatottsága elenyésző.

Az elnökjelölti verseny alakulását figyelő republikánusok ugyanakkor ezen a héten több érzékeny választási vereséget szenvedtek el. Kedden Pennsylvania állam képviselőházi többséget biztosító székért versenyzett republikánus és demokrata jelölt, amelyet az utóbbi nyert meg.

Florida Jacksonville városában szintén demokrata győzelmet hozott a polgármester-választás, ami az elemzők szerint komoly figyelmeztetés a republikánusok számára, akik próbálnak politikai előnyhöz jutni az országot jellemző általános elégedetlenségből és Joe Biden elnök alacsony népszerűségéből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?