Élő Beatrixot meglepte a MOL Liga

Élő Beatrix

A HC DAC kézilabdacsapatában szereplő győri Élő Beatrix a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére elégedett az első, a csallóközieknél töltött szezonjával. A jobbátlövő beszélt a MOL Liga színvonaláról, arról, hogy háromszor is el kellett végezniük a szezon előtti alapozást és arról is, hogy mi csalogatta Dunaszerdahelyre.
 

Igaz, hogy már javában tart a bajnokság, de térjünk vissza kicsit az elejére. Hogy került a képbe a HC DAC, és miért pont a csallóköziekhez igazolt a szezon elején?

Nagy szerepet játszott a döntésemben, hogy mindenképpen szerettem volna közelebb kerülni a családomhoz. Amikor szóba került nálam a klub, akkor már hallottam arról, hogy a Bízik testvérek, Oguntoye Viktória és Juhos Kata is a csapat tagjai lesznek. Aztán megtudtam, hogy Debre Viktor lesz az edző. Így azt mondhatom, hogy minden passzolt, amit elképzeltem. 

Ennyi ismerős arc mellett vélhetően nem volt probléma a beilleszkedéssel.

Semmi probléma nem volt. Az első edzéstől kezdve, amikor találkoztunk a lányokkal, gördülékenyen megy a közös munka. A régi játékosok jól fogadták az újonnan érkezőket, és ennek hála jó egységet alkotunk az elejétől fogva. Remélem, hogy ez csiszolódni fog a szezon hátralévő részére, illetve a következő szezonban. 

Szerepelt már a magyar és az osztrák bajnokságban. Van viszonyítási alapja, a cseh–szlovák MOL Liga milyen szintet képvisel a másik kettőhöz képest?

A MOL Liga a magyar NB I-nek a második felével lehet egy szinten, úgy a hatodik–hetedik hely környékével. Viszont bőven az osztrák bajnokság felett van. Az osztrák liga idén már nagyon gyenge szintet képvisel. Kellemes meglepetés ez a cseh–szlovák bajnokság, jó csapatok játszanak benne. Minden gólért és minden pontért 100%-ot kell nyújtani, tényleg csak jót tudok mondani róla.

Ahogy említette, korábban már játszott a Bízik testvérekkel. Könnyedén sikerült felmelegíteni velük a régi játékoskapcsolatokat? 

Mosonmagyaróváron játszottam velük, már ott is remekül megértettük egymást. Ott Bogi volt az edzéseken és a meccsek előtti bemelegítéseknél a párom, akivel a feladatokat csináltuk, és ez idén is így alakult. Három év után is nagyon jól megértjük egymást a pályán.

Egy elég hektikus szezon ez a mostani a koronavírus-járvány miatt. Ősszel volt olyan időszak, hogy két hónapig nem játszottak mérkőzést, most tavasszal pedig akadt olyan is, hogy egy hónap alatt 8 meccset kellett lepörgetniük. Hogy lehet az ilyen szezont bírni? 

Az alapozás nagyon kemény volt a nyáron, ráadásul sok új játékos érkezett, így az első két meccs nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Vágsellyén csak egy döntetlenre futotta, a Michalovce elleni meccset pedig elveszítettük. Ekkor még látszódott, hogy nem vagyunk teljesen összekovácsolódva. Utána azonban számunkra szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy nem tudtunk mérkőzést játszani, mert így több időnk volt összeszokni, és ez a későbbi meccseken már meg is mutatkozott. Fizikailag viszont nehéz volt, hiszen mondhatni háromszor végeztük el az alapozómunkát, de mérkőzéseken ez is csak a javunkra vált. Hiszen jó erőnlétbe kerültünk és így fel tudtuk őrölni az ellenfeleinket. 

Érdekes
Élő Beatrix

Élő Beatrix

Születési hely, év: Győr, 1997. január 28.
Poszt: jobbátlövő
Klubok: Győr, Moson-magyaróvár, Hypo Niederösterreich, HC DAC

A MOL Ligában a harmadik helyen végzett a csapat a Most és a Michalovce mögött, mi lehet a cél a szlovák rájátszásban? 

A szlovák rájátszásban, ha minden igaz, még játszani fogunk a Vágsellyével kétszer. A Michalovce–Prešov összecsapáson pedig valószínűleg a nagymihályiak győznek. Remélem, hogy bejutunk a döntőbe, és a szlovák oldalon megszerezzük a bajnoki címet. Mindent adott a sikerhez, csak rajtunk múlik, hogy élünk-e a lehetőséggel. 

A HC DAC támadójátékával nincs gond, csak a Michalovce és a Most dobott több gólt. Ráadásul a góllövőlistán a második helyen áll, ön mögött pedig Bízik Réka és Juhos Kata van. 

Ez csapatszinten jött össze, hogy mindig volt olyan játékos, aki hozzá tudott tenni egy kis pluszt a támadójátékunkhoz. Illetve ültek a taktikai elemek is a támadásainkban. Az egész csapat kell ahhoz, hogy kialakítsuk a helyzeteinket, amiket aztán eredményesen tudtunk befejezni. 

A védekezés azonban már nem annyira kifogástalan, a táblázat első három helyezettjéből messze a HC DAC kapta a legtöbb gólt. 

Igen, a védekezésünkön még tényleg van mit javítani. Itt látszik igazán, hogy még nem vagyunk 100%-ig összeszokva. Reméljük, hogy a szezon hátralévő részében még tudunk ezen javítani, illetve a következő szezon kezdetére. Amíg a támadással ezt tudjuk kompenzálni és győztes meccseket hozunk, addig igazából nincs olyan nagy probléma.

Igaz, még van hátra néhány meccs, de hogyan értékeli az első dunaszerdahelyi szezonját?

Jól. Egészen jól sikerült ez a szezonom. Voltak gyengébb és voltak jobb meccseim is, de azért viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt tudtam nyújtani, és tudtam segíteni a csapatnak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!