Pontosan tíz nap múlva kezdődik a jégkorong Extraliga döntője, s a címvédő Zvolen már szerdán kora este kiharcolta a fináléba jutást. Hogy ki lesz az ellenfele, azt leghamarabb március 25-én, a hatodik Slovan–Košice elődöntőt követően tudjuk csak meg.
Ellenfélre vár a Zvolen
Martin Klempa, a kassaiak kapusa kedden és szerdán is csapata egyik legjobbja volt a Slovan elleni Extraliga-elődöntőnTASR-felvétel A papírformának megfelelően, minden különösebb gond nélkül került a döntőbe a bajnok zólyomi gárda, amely a négy között zsinórban négyszer fektette két vállra a poprádi együttest. A párharc eddigi utolsó, szerdai összecsapása csak az első harmad első felében volt érdekes, aztán váratlanul összeroppant a hazai csapat. Talán azért, mert a sérülések miatt mindössze 16 játékossal rendelkezett, míg címvédő ellenfele négy támadósort is bevetett. Ján Šterbák, a Poprad vezetőedzője beismerte, hogy a zólyomi vereségek után már csak formalitás volt a két poprádi visszavágó. „Bevallom őszintén, nem számoltunk azzal, hogy ott leszünk a négy között. Tehát várakozáson felüli eredményt értünk el az idei bajnokságban. A keddi, hazai balsikert követően úgy tűnt, a játékosok is beletörődtek a negyedik helybe (az idén nincs helyosztó, az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat szerzi meg a bronzérmet).“
Érthetően teljes az elégedettség a zólyomiak háza táján, akik másfél héten át készülhetnek a döntő összecsapásaira. Ernest Bokroš vezetőedző: „Két nap pihenőt kapnak a hokisok, aztán napi két edzéssel készülünk majd a fináléra. Remélem, a kisebb sérüléssel bajlódók felépülnek április 1-jére. Nagyon bosszant, hogy az utolsó poprádi elődöntő mérkőzésen Toužimský komolyabb sérülést szenvedett, több mint valószínű, elrepedt az egyik bordája. Junas a hokibotjával, amely darabokra tört, teljesen feleslegesen letaglózta őt...“
Bizakodtak a Slovan hokisai, annál is inkább, mert a pozsonyi találkozók után összesítésben 2:0 arányban vezettek. Kassán is sokkal veszélyesebben hokiztak (szerdán végig ők irányították a meccset), ám mindkét találkozón vereséget szenvedtek. „Az idén ötször játszottunk a kelet-szlovákiaiak otthonában, s valamennyi összecsapáson kikaptunk. Főleg a második visszavágón hagytunk ki sok ziccert, s ez végül megbosszulta magát. Szerdán a lehető legrosszabbkor kaptuk a második gólt, utána már képtelenek voltunk talpra állni...“ – mondta Miloš Říha, a kékek cseh edzője.
A kassaiak ezúttal is fegyelmezetten, taktikusan játszottak, s remekül használták ki helyzeteiket. Róbert Spišák másodedző szerint az döntött, hogy a keddi siker után sem rohanták le ellenfelüket, nyugodtan korongoztak, türelmesen vártak a kínálkozó lehetőségekre.
A szerdai összecsapás hajrájában, majd az utolsó dudaszót követően igencsak furcsa dolgok játszódtak le a Csermely-völgyi téli stadionban. A magukról megfeledkezett hazai szurkolók különféle tárgyakkal megdobálták az utolsó másodpercekben időt kérő pozsonyi trénert, s a tévéinterjú közben is célba vették a cseh szakembert.
Sportszerűségből a vendégjátékosok is elégtelenre vizsgáztak, mégpedig azért, mert a lefújás után nem a középkörbe korcsolyáztak, hanem az öltözőbe. Elmaradt tehát az ilyenkor szokásos kézfogás és a győztesnek kijáró gratuláció...
A Slovan-Košice elődöntő (összesítésben 2:2) ötödik felvonására szombaton Pozsonyban kerül sor, a hatodik találkozót pedig hétfőn ismét Kassán rendezik. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, a hetedik, sorsdöntő mérkőzést a fővárosban bonyolítanák le március 28-án.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.