Dunaszerdahely. Az FK DAC 1904 labdarúgócsapata már szerdán elkezdte a téli felkészülést, azt azonban nem lehet tudni, a tavaszi szezonra érkeznek-e új játékosok, s azt sem, marad-e a jelenlegi szakmai stáb.
Eljön-e a perzsa mennyország?
A DAC az utolsó előtti helyen áll a második ligában, s tavasszal kisebbfajta csodára lenne szüksége ahhoz, hogy kiharcolja a bennmaradást. A klubvezetés reményei szerint a kisebbfajta csodát Faroukh Shariffnak hívják, s talán ezért is a hírzárlat a mai tárgyalások előtt.
Dušan Libától, a sárga–kékek edző-jétől megtudtuk: a felkészülést e-gyelőre tizenöt játékossal kezdte el („közülük legalább ötnek semmi keresnivalója a DAC-ban” – tette hozzá), s az edzésekről csak az iráni légiósok hiányoztak, vízumgondok miatt. Nem hiányzott azonban Simon Gyula. „Gyuszi velünk készül, és Gőgh Árpi is csatlakozik majd a kerethez, de egyelőre nagy a bizonytalanság, mindenki arra vár, hogy a mai megbeszélésen eldőljön, hogyan tovább – válaszolta kérdésünkre a szakvezető. – Ha bent akarunk maradni a másodosztályban, meg kell erősíteni a gárdát. Természetesen vannak kiszemeltjeim, játékosok, akiket szívesen látnék a csapatban, neveket viszont nem árulok el. Mondom, egyelőre még abban sem lehetek biztos, hogy én maradok az edző, hiszen elképzelhető, hogy az új szponzor egyik feltétele a szakmai stáb kicserélése lesz, ezért aztán tervezni is csak módjával lehet” – vázolta a jelenlegi helyzetet Dušan Liba. (jgj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.