Elhappolta a lovat a sejk és a herceg elől

<p>250 000 euróért vásárolta meg a magyar csodalóként emlegetett Overdose testvérét Mikóczy Zoltán dunaszerdahelyi vállalkozó szerdán, az angliai Newmarketben tartott hagyományos árverésen. A kétéves csődörért a dubaji Maktoum sejk és a szaúdi Abdullah herceg képviselőivel licitált, végül az is dönthetett, hogy Maktoum sejk ügynöke nem tudott kapcsolatba lépni a főnökével. Mikóczy Zoltánnal beszélgettünk.</p>

Kifejezetten ezért a lóért utazott az árverésre?

Igen, kimondottan miatta mentem ki Newmarketbe, hiszen egyébként számunkra nem célszerű breeze-up típusú árverésen venni lovat. Ez olyan árverés, hogy egy kiképzőközpont csikóként megveszi a lovat, öt-hat hónap munkát belefektet, aztán pedig nagyon jó áron megpróbálja eladni. Ugyanezt a munkát azonban mi is el tudjuk végezni, ezért szívesebben vásárolunk csikókat, akiket aztán mi magunk próbálunk felkészíteni a versenyre. Overdose anyja, Our Poppet azonban már viszonylag öreg, tehát nem nagyon várható, hogy a családból újabb ló kerül a versenypályára. Overdose testvéreit elnézve a női vonal nem nagyon teljesített jól, a csődörök viszont mind nagyon jók, vagyis bízhatunk benne, hogy ebből a lóból nagyon jó versenyló lesz. Annyira jó, hogy megérte érte 215 000 guinea-t (a fonttal nagyjából megegyező értékű hagyományos pénznem), tehát több mint 250 ezer eurót fizetni?Mivel ilyen magas az ár, ha csak Magyarországon vagy Szlovákiában futna, a befektetés biztosan nem lenne rentábilis, hiszem az itteni pénzdíjak jóval kisebbek. Abban bízunk, hogy olyan ló lesz, akivel az európai élmezőnyt meg tudjuk célozni. Hihetetlenül jól néz ki a ló, ezért is volt ilyen nagy az érdeklődés iránta. A megvásárlásához, menedzseléséhez egyébként partnert kellett keresnem. Az én lehetőségeim lényegesen szerényebbek annál, hogy több százezer euróért tudjak lovat venni. Szlovákiai partnerem van, mégpedig a pozsonyi székhelyű, de bősi származású Russel cégcsoport mögött álló Csörgő György. Overdose testvérére a dubaji Maktoum sejk, illetve a szaúdi Abdullah herceg képviselője is licitált. Hogyan került ki végül győztesen ebből a csatából?Ez talán annak köszönhető, hogy én személyesen jelen voltam az árverésen. Az ügynököktől tudom azt a háttérinformációt, hogy Abdullah herceg ügynökének 170 000 guinea-ig volt megbízatása, ő azért is szállt ki a licitből, mert úgy látta, hogy a ló Maktoum sejké lesz. Az volt az óriási szerencsénk – ezt utána magától a sejk ügynökétől tudtuk meg, amikor odajött gratulálni –, hogy az ügynök nem tudott kapcsolatba lépni a partnerével, hogy növelje a limitet, mert nem számítottak rá, hogy ilyen messze el kell menni. Ők biztosak voltak benne, hogy kétszázezerbe beleférnek, és övék lesz a ló. Egyet még ráemelt a saját rizikójára, de tovább csak akkor emelhetett volna, ha kap rá beleegyezést. Már kezem-lábam remegett, fájt a szívem, de az a hév, ami egy árverésen elkapja az embert, nem engedte, hogy ezt kiengedjem a kezemből. Ön meddig volt kész elmenni a licitben?Az ügynökömnek százezerig adtam a megbízatást, addig én nem is jöttem a képbe. A társammal pedig 150 ezer volt a megállapodásunk. Azt, hogy ebből végül 215 lett, ott helyben döntöttem el. Most majd még a társammal is meg kell tárgyalnom, hogy ilyen őrült számokba belementem. Nem fordult meg a fejében, hogy megéri-e ez?Az árverésnek van egy olyan miliője, amiben nagyon nehéz józanul mérlegelni. Ha az embert elkapja a hév, akkor nem tud kiszállni. Én meg nem szeretek veszteni. Mit lehet várni ettől a lótól?Csak akkor lesz rentábilis a befektetés, ha Overdose-hoz hasonló képességei lesznek. Akkor van esély rá, hogy Group I-es szinten versenyeztessük, ahol a pénzdíj már vissza tudná hozni a vételárát. De hát ez lutri, hihetetlenül nagy felelősség van rajtunk. Egy nappal az árverés után, most, hogy az adrenalin elpárolgott, hogyan érzi magát, hogy ennyi pénzt adott egy lóért?Kicsit fáj a fejem… Átérzem azért a felelősséget a döntés miatt. Bízunk benne, hogy ez majd egyszer megtérül, nem lesz kidobott pénz. Az új társam is bízik abban, ez a ló olyan marketingértéket képvisel, hogy nem fogja úgy érezni, az ablakon dobta ki a pénzt. Mikor fog először versenyezni Overdose testvére?Saját magam meggyőződhettem róla, hogy kész versenyló, a röntgenfelvételek is azt mutatták, hogy a csontjai megfelelő fejlettségűek. Tehát viszonylag rövid időn belül bemutatkozhat versenypályán. Szerintem legnagyobb valószínűséggel a június eleji pozsonyi Turf-gálán versenyezhet először. Az új lovának még nincs neve, csak az a biztos, hogy az anyja nevének kezdőbetűjével kell kezdődnie a nevének, tehát ez is O betűs név lesz. Vannak már ötletei?Overdose-t a lányom nevezte el, s ő most is velem volt. Van rengeteg sok ötlet, javaslat, de még egyelőre nincs végleges döntés. Majd kitalálunk valami okosat. Overdose-zal egyébként mi a helyzet? Ő fog még versenyezni?Tréningben van, nagyon jól néz ki. Tavaly augusztus óta nincs egészségi problémája, rövidesen visszatérhet a versenypályára. Terveim szerint májusban fog futni. Több alternatíva van még rá, hogy hol, de erről még tárgyalnom kell az idomárjával és a tulajdonostársaimmal. Elképzelhető, hogy az új ló megközelíti Overdose képességeit?Kicsi a valószínűsége, hogy Overdose-t felülmúlja, hiszen őt a világ leggyorsabb versenylovának tartotta a szakma. Ha nem lett volna az az egészségi problémája hároméves korában, ami bizonyos mértékig limitálja, akkor óriási eredményeket érhetett volna el. Már annak örülni fogunk, ha az új ló a közelébe jut, és hasonló képességekkel fog rendelkezni. Az majdnem biztos, hogy túlszárnyalni nem tudja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?