EL/EKL: Mourinho ikszelt a tanítványával

foci

Csak magunkat tudjuk ismételni: ugyanúgy, mint a negyeddöntőbeli odavágók után, az elődöntők első meccseit követően sem dőlt el a továbbjutás kérdése egy párharcban sem a labdarúgó EL-ben és EKL-ben.

Az eredmények alapján annyit jelenthetünk ki biztosan, hogy az Európa-ligában egy kicsivel közelebb járunk a színtiszta német döntőhöz. A második számú sorozatban ez lenne a második ilyen eset, 1980-ban a Frankfurt 3:3-as összesítéssel, idegenben rúgott több góllal hódította el az UEFA-kupát a Mönchengladbach ellen.

Más lesz a Rangers

Ezúttal a lipcsei csapat lehet a finálé egyik résztvevője – legalábbis a skót Rangers teljesítményét (pontosabban antifociját) látva nehéz elképzelni a glasgowiakról, hogy továbbjuthatnának. Másrészt hasonló volt a képlet a negyeddöntőben a Braga ellen is, ott is csak 1:0-ra tudtak nyerni otthon a portugálok, a Rangers pedig a visszavágón hosszabbítás után kivívta továbbjutást. Edzőjük, Giovanni van Bronckhorst valami ilyesmit ígér a jövő heti meccs előtt. „Akkor más Rangerst láthatunk majd, nyernünk kell, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a mostaninál több lehetőségünk lesz a gólszerzésre, mint ma volt” – mondta a holland szakvezető.

A nulla helyzetnél és egyetlen kapura lövésnél valóban több fog kelleni. De a lipcseiek is úgy érzik az 1:0 után, sok maradt bennük. „Egy ennyire védekező felfogásban játszó csapattal szemben nagyon okosan kell játszani, hogy meg tudjuk bontani a soraikat. Türelmesek voltunk és meg is lett az eredménye, sőt volt is rá esélyünk, hogy akár több góllal is megnyerjük a mérkőzést. A kieséses szakasz korábbi mérkőzésein már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk jól teljesíteni idegenben. Számunkra különleges helyzet, hogy bejuthatunk egy európai kupasorozat döntőjébe, azért ez még újdonság nekünk” – fogalmazott Gulácsi Péter, a lipcseiek kapusa a mérkőzést követően

A Frankfurtnak picivel nagyobb a tapasztalata ezen a téren, az idei lehetne a negyedik európai kupadöntője (az 1960-as BEK-, az 1967-es Intertotó-kupa- és az említett 1980-as UEFA-kupa-finálé után). A németek ugyanis Barcelona után Londont is bevették, 2:1-re győzni tudtak a West Ham vendégeként. „A fiúk nagy hatást tettek rám azzal, ahogyan kifutottak a pályára, ahogy megszerezték az első percben a vezetést, amilyen magabiztosan játszottak végig” – dicsérte védenceit Oliver Glasner edző.

Mi tagadás, a meccsen volt mit nézni, a gólok mellett két-két kapufa is csattant. Az utolsó, Jarrod Bowen nevéhez fűződő az idény gólja lett volna, ha ollózva kiegyenlít a ráadás legvégén. „Nem ezt szerettük volna játszani, volt lehetőségünk még több gólhelyzet kialakítására” – nyilatkozta David Moyes, a Kalapácsosok mestere.

A két klub egyébként az 1976-os KEK-elődöntőben már találkozott egymással, akkor az angolok jutottak tovább.

Otthon veretlen a Leicester

Az EKL-ben a Feyenoord 3:2-re verte a Marseilles-t, kupaspecialistái, Cyriel Dessers (2) és Luis Sinisterra (1) találataival. Előbbi 10, utóbbi 11 gólnál jár a mostani európai kupaidényben – érdekesség, hogy a holland bajnokságot nézve a házi góllövőlistán a kolumbiai Sinisterra csak a harmadik, a nigériai Dessers pedig csak ötödik a rotterdamiaknál.

Az adatelemzők az Olympique kapcsán is előhúztak egy ínyencséget: nemzetközi porondon a franciák még soha nem dolgoztak le kétgólos hátrányt egy félidő alatt – csütörtök estig. Hogy mégis hátrányból várhatják a visszavágót, az Duje Caleta-Car lelkén szárad, aki a második félidő kezdete után 9 másodperccel (!) röviden adott haza, Dessers pedig köszönte szépen.

A másik ágon mester és tanítványa találkozott egymással: az AS Romát irányító José Mourinho a 2006/07-es idényben a Chelsea-nél dolgozott együtt a kékek fakócsapatát irányító Brendan Rodgersszel. Utóbbi most a Leicestert dirigálja, amely az 1:1-es döntetlennel megőrizte hazai veretlenségét ebben a kupaidényben.

Jól játszottunk, domináltunk a meccsen, örülök a teljesítményünknek” – értékelt Rodgers. „Jó eredménnyel várhatjuk a római meccset. Nem lesz könnyű, de jó érzéseim vannak” – kontrázott Mourinho.

A visszavágókra mindkét sorozatban jövő csütörtökön kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?