EKL: két magyar és egy szlovák csapat jutott a harmadik körbe

debrecen

A magyar csapatok közül a Ferencváros és a Debrecen, a szlovákok közül a nagyszombati Spartak harcolta ki a továbbjutást a labdarúgó Európa-konferencialiga-selejtezők 2. fordulójában.

A Ferencváros és a Spartak Trnava meggyőző teljesítménnyel jutott tovább az EKL-selejtezők 3. fordulójába. A Debrecen csak büntetőkkel ment tovább, a Kecskemét és a ZTE viszont búcsúzott Európától, ahogy a visszavágón is nagy verést kapó zsolnaiak is.

FTC: kettős győzelem

A Fradi számára a hazai 4:0-s siker után szinte csak formalitás volt a visszavágó a Shamrock Rovers otthonában, és a magyar címvédő a tavaly nyári írországi mérkőzéssel ellentétben ezúttal nem ingott meg. Bár a Shamrock lényegesen jobban és veszélyesebben játszott, mint az odavágón, a Ferencváros Zachariassen és Mmaee góljával 2:0-ra győzni tudott.

Máté Csaba vezetőedző a győzelem ellenére kritikusan értékelte a találkozót. „Elég hektikus mérkőzésen vagyunk túl. Nem jól kezdődött számunkra a meccs, mert az ellenfél jól megtalálta a vonalaink között a játékosait. Nem jól támadtunk le, ebből kialakult egy-két helyzet, amit szerencsére megúsztunk. Összességében gratulálok a csapatnak a továbbjutáshoz, a mi helyzetünkben azt gondolom, minden sikert meg kell becsülniˮ – fogalmazott a tréner.

„Megbirkóztunk a ránk nehezedő nyomással és a nehéz kezdés után minden jobb lett és magabiztos győzelmet arattunkˮ – mondta a Fradi Médiának az első gólt szerző Zachariassen.

A zöld-fehérekre a Dinamo Tbiliszit bravúrosan kiejtő máltai Hamrun Spartans vár a harmadik fordulóban, a magyar csapat jövő csütörtökön idegenben kezdi a párharcot.

Debreceni dráma

Debrecenben ennél sokkal nehezebben jött össze a továbbjutás, az örmény Alaskert otthonában aratott 1:0-s siker után a visszavágó jóval drámaibbra sikeredett a vártnál.

Az Alaskert megszerezte a vezetést Debrecenben, a 67. percben pedig megduplázta előnyét és már továbbjutásra állt. Dzsudzsák hosszabbításra mentette a párharcot, amelyet az örmények végig emberhátrányban játszottak, ennek ellenére a DVSC nem találta az ellenszert, így jöhettek a büntetők. Ott négyből három vendégjátékos is hibázott, így a Loki örülhetett a továbbjutásnak.

Szrdjan Blagojevics vezetőedző nem beszélt mellé a mérkőzés után: „Drámai meccs volt, melyet a szurkolók élvezhettek, de én szakemberként nem, mivel azt szeretem, ha kontrolláljuk a találkozót, de ezúttal ez nem így történt. Nem találtuk a megoldást technikailag és taktikailag sem, sok labdát veszítettünk, a bekapott gól után pedig elbizonytalanodtak a játékosok, ennek következtében az Alaskert játszott jobban, amely így közelebb volt a továbbjutáshoz.ˮ

A Debrecenre a Rapid vár a következő körben, az első mérkőzést jövő csütörtökön Bécsben rendezik.

Kínos kecskeméti kiesés

A hazai 2:1-es siker után a Kecskemét a Riga otthonában is megszerezte a vezetést, így kezdetben minden jól alakult a magyar együttes számára. A lettek azonban egy óra elteltével egyenlítettek, a 95. percben szerzett góllal pedig kiharcolták a hosszabbítást.

Ott a Riga már dominánsabb volt, és egy utolsó pillanatban szerzett szabadrúgásgóllal kiharcolta a továbbjutást. A kecskemétieknek ez volt történetük második nemzetközi kupaszereplése és ezúttal sem vették sikerrel az első akadályt.

A nemzetközi porondra megfelelő licenccel nem rendelkező Szabó István vezetőedző helyett Lóczi István edző értékelte a mérkőzést. „Sajnos nem bírtunk a jobb oldali játékukkal, illetve kiütközött az is, hogy ellenfelünk nemzetközi rutinja sokkal nagyobb, mint a miénk. A magyar bajnokságban kevés ilyen hőfokú meccset játszottunk, de bízom benne, hogy ez a klub eljuthat még a nemzetközi porondra.ˮ

Befejezte a ZTE

Az első mérkőzésen az Osijek egy 90. perces góllal, de megérdemelten győzte le 1:0-ra a ZTE-t. A visszavágón a horvát együttes gyorsan szertefoszlatta a zalaegerszegiek reményeit. A vendégek a kilencedik percben szerencsés góllal szereztek vezetést, ugyanis Gergényi Bencéről a saját kapujába pattant a labda, a továbbjutás kérdését pedig a 73. percben Josip Spoljaric találata zárta le. A hajrában a ZTE erejéből már csak a becsületgólra futotta az amerikai Ikoba révén.

„A küzdőszellemmel és a játékkal is elégedettek lehetünk. Minden statisztikai mutatóban jobbak voltunk, de nem voltunk hatékonyak és csak akkor tudtunk gólt szerezni, amikor már eldőlt a párharc. Sajnos nem zárjuk le úgy az akciókat, mint kellene, a pontrúgásaink pedig nem jó minőségűek. Ma el tudtuk tüntetni a különbséget, ami megvan a két csapat között. Az ellenfelünkkel volt a szerencse is, lásd az öngólt, amelynél mellesleg szerintem les voltˮ – értékelt Boér Gábor, a ZTE vezetőedzője az M4 Sportnak.

Hengerelt a Spartak

A lettországi 1:1 után a nagyszombatiak sorsa a saját kezükben volt a visszavágón, ennek megfelelően domináns játékot mutattak be az FK Auda ellen. A Spartak-henger egy kihagyott lett ziccer után indult be, és az első félidő utolsó tíz percében Gašparík tanítványai a három lőtt góllal eldöntötték a párharcot.

„Az volt a célunk, hogy dominánsan játsszunk és egy remek első fél- időt produkáljunk. Ez maximálisan sikerült, jól kombináltunk és letámadtunk. A második félidő már nem volt olyan minőségi, de fontos, hogy pár fiatal játékos is teret kapott a bizonyításra. Kár a hajrában kapott gólért. Eljutottunk a következő szintre, ami nagyon jó hír a szurkolóinknak, hiszen itt az emberek együtt élnek a futballal. A Lech Poznan következik, a párharc pedig 0:0-ról indulˮ – összegzett Michal Gašparík vezetőedző.

Újabb KO a zsolnaiaknak

Az idegenben elszenvedett 5:1-es vereség után a zsolnaiak már csak a csodában bízhattak a Gent elleni visszavágón. Jaroslav Hynek vezetőedző a mérkőzés előtt hangsúlyozta, a rózsahegyiek elleni győztes bajnokiból kell építkezni, de a belga élcsapat más kávéház volt: a visszavágón sem zavartatta magát és ismét ötöt vágott a zsolnaiaknak.

Az egyetlen különbség az volt, hogy a sosonok ezúttal kétszer is betaláltak, a második gól pedig Bari Krisztián nevéhez fűződik: a 22 éves balbekk az első találatát szerezte a nemzetközi porondon.

A zsolnaiak összesítésben 10:3-mal estek ki, de ez nem érződött Jaroslav Hynek értékelésén. „Sok dolgot jól oldottunk meg a tizenhatosunkban, szóval vannak pozitívumok, amikből kiindulhatunk. Ha a bajnokságban is így oldjuk majd meg a szituációkat, jobb eredmények fognak születniˮ – bizakodott a tréner.

Sorsolás

EKL-selejtezők, a 3. forduló párosítása

Hamrun Spartans–Ferencváros, Rapid Wien–Debrecen, Lech Poznan–Trnava, Farul Constanta–Flora Tallinn, Valmiera–Partizani Tirana, Ballkani–Lincoln Red Imps, Struga–Swift Hesperange, AEK Larnaka–Maccabi Tel-Aviv, Sabah–Partizan Beograd, Sepsi–Aktobe, Hajduk Split–PAOK, Santa Coloma–AZ Alkmaar, Celje–Grodno,  Besiktas–Nyeftcsi, Omonia Nicosia–Midtjylland, Arisz Szaloniki– Dinamo Kijev, Legia Warszawa–Austria Wien, Hapoel Beer  Sheva–Levszki Szófia, Hibernian–Luzern, Plzeň–Gzira, Arouca–Brann Bergen, Gent–Pogon Szczecin, Demirspor–Osijek, B36 Tórshavn–Rijeka, Twente–Riga FC, Rosenborg–Hearts, Fenerbahce– Maribor, Club Brugge–KA, Dila Gori–APOEL, FCSB–Nordsjaelland, Tobol–Derry City, Bodö/Glimt–Pjunyik Jereván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?