Ekhardt vezényel Nagymegyeren

Nagymegyer |

<p>A privigyei kudarc (H. Nitra&ndash;V. Meder 5:0) után lemondott a nagymegyeriek vezetőedzője, Szórád Csaba. A termálosok klubvezetése akcióba lépett, tárgyalt és megállapodott a III. ligában a végeken leragadt együttes új trénerével, Vladimír Ekhardttal.</p>

„Kedden már új szakvezetőnk vezette az edzést. Elődje, Szórád Csaba nem távozott klubunktól, játékosként még a segítségünkre lesz. Természetesen csak akkor, ha felépül. Térdműtétét követően ugyanis még nincs bevethető állapotban. Sajnos, nálunk többen is sérüléssel bajlódnak, ami érezteti negatív hatását. Vladimír Ekhardttól, akivel a tavaszi idény végéig állapodtunk meg az összmunkában, azt reméljük, hogy felrázza a fiúkat, s tapasztalataiból hasznot húzhatunk a nehéznek ígérkező mentési munkálatokban. Sokat nyomhat a latban a Dubnica elleni szombati hazai párharcunk. Egy biztos: mindenképpen szeretnénk megőrizni III. ligás helyünket” – nyilatkozta az új edzőről, célkitűzésükről Ivan Bobkovič, a nagymegyeri futballklub elnöke.

Vladímír Ekhardt élvonalbeli játékosként a DAC, a Spartak Trnava és a Slovan mezét viselte, edzőként pedig többek között a nagyszombatiaknál, a Sereď, a Pezinok és a Jaslovské Bohunice csapatánál is tevékenykedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?