Egy év után Szlovákia is

Perth. Péntekről szombatra virradóra az ausztráliai Perth-ben megkezdődik a 15. Hopman Kupa, a vegyes csapatok seregszemléje, amely már hagyományosan az új teniszidény kezdetét jelenti. Egyéves szünet után Szlovákia is képviselteti magát, Daniela Hantuchová és Dominik Hrbatý utazik a kenguruk országába.

Dominik HrbatýM. Nagy László felvételeSzlovákiát az 5. helyen emelték ki, és az alapszakasz B-csoportjába sorolták, ahol fokozatosan Csehországgal (december 29.) a vendéglátó Ausztráliával (december 31.) és Olaszországgal (január 2.) találkozik. Az A-csoport összetétele: USA, Belgium, Spanyolország és a Paraguay–Üzbegisztán osztályozó győztese. A január 4-i döntőbe a két csoportgyőztes jut. A torna összdíjazása egymillió dollár, a győztes kettős 240 ezer dollár prémiumot kap.

Spanyolország a címvédő, de már a kétszeres győztes Arantxa Sanchez-Vicario nélkül, aki befejezte pályafutását. Tommy Robredo társa tehát a párosban világbajnokságot nyert Virginia Ruano-Pascual lesz. Ha az ibériaiak megvédik elsőségüket, Spanyolország lesz az első ország, amelynek kétszer egymásután sikerül győznie. A kiemeltek mezőnyét az USA vezeti, az amerikaiakat Serena Williams és James Blake képviseli, s a szakemberek szerint a tengerentúli csapat a legnagyobb esélyesek közé tartozik.

A Hopman Kupa első győztese Csehszlovákia volt, 1988/89-ben a Miroslav Mečíř, Helena Suková kettős végzett az élen. A torna jubileumi, 10. esztendejében (1998/1999) a szlovák teniszezők örülhettek, Karel Kučera és Karina Habšudová szerezték meg a trófeát. Legutóbb, két esztendővel ezelőtt Dominik Hrbatý és Karina Habšudová képviselte Szlovákia színeit, nem sok sikerrel, kikaptak az USA-tól és Oroszországtól, legyőzték Belgiumot, de nem jutottak a döntőbe.

A 15. Hopman Kupa csoportjai, A-CSOPORT: USA (1/Serena Williams, James Blake), Belgium (4/Kim Clijsters, Xavier Malisse, Spanyolország (6/Virginia Ruano-Pascual, Tommy Robredo), a Paraguay–Üzbegisztán mérkőzés győztese. B-CSOPORT: Ausztrália (2/Alicia Molik, Lleyton Hewitt), Csehország (3/Daja Bedáňová, Jiří Novák), Szlovákia (5/Daniela Hantuchová, Dominik Hrbatý), Olaszország (6/Silvia Farina-Elia, Davide Sanguinetti).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?