Egy-egy arany és bronz a váltókban, hat elsőséggel zártak a magyarok

Moszkva |

<p>A magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi váltóversenyei során, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt.</p>

A magyar válogatott 17 érmet - 6 aranyat, 5 ezüstöt és 6 bronzot - szerzett a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. Az olimpiai számokban három elsőség, egy második és két harmadik hely volt a mérleg. Az első döntős napon, szombaton egy arany-, két ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek a küldöttség tagjai. Az első helyet - címét megvédve - a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű egység szerezte 500 méter négyesben, míg Csipes Tamara második lett 1000 méter egyesben. A kenus Vajda Attila ugyancsak címvédőként - egy kizárás után - harmadikként zárt egy kilométeren, s ezen a távon ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó, illetve a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid és Sarudi Pál alkotta kenunégyes. Vajda később egy második helyet is begyűjtött 5000 méteren, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett a leghosszabb távon.    Vasárnap délelőtt aztán éremeső következett. Fél kilométeren győzött - címét megvédve - Kozák, valamint a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenus és a Szabó, Csipes kajakos duó, míg a kajakos Dombvári Bence és a Dombi Rudolf, Boros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett. Ezer méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes címvédőként kikapott a román egységtől, másodikként zárt, az olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes pedig harmadikként ért célba. A legrövidebb távon, 200 méteren egy arany jutott a magyaroknak a Kárász, Vad kajak kettes révén.    A váltókban a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a magyarok. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?