Budapest. A Kispest-Honvéd jelenlegi állapotát, illetve a tabellán elfoglalt helyét tekintve az elsődleges és egyetlen cél most csak az lehet, hogy a csapat kiharcolja a bennmaradást. Ezt Kovács Attila, az élvonalbeli labdarúgócsapat hétfőn késő este kinevezett új menedzsere mondta az MTI érdeklődésére.
Edző később lesz
Kovács az elképzeléseket illetően úgy fogalmazott, hogy alapvetően ugyan a hosszú távú tervezés híve, most azonban csakis rövid távra teszi ezt, vagyis a megbízatások az idény végéig szólnak majd. A menedzser társadalmi munkában látja el a feladatát. – Semmiféle díjazásban nem részesülök. Úgy gondolom, hogy néha ilyen feladatokat is el lehet vállalni, ha az ember valamit tenni akar a magyar labdarúgásért. Már csak azért is, mert így például lehetőség nyílik bizonyos elképzelések gyakorlati megvalósítására.
A Kispest-Honvéd 17 forduló után az utolsó, azaz a 12. a bajnokságban, de csak 2 pont a hátránya a még bennmaradást jelentő 10. helyen álló Dunaferrel szemben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.