<p>Ellentmondásos kupaidényt zárt a Debreceni VSC futballcsapata. Győzelemmel.</p>
DVSC: Minden flottul ment!
A Loki 2009 óta tizenkét csoportmérkőzést játszott, előbb a BL-ben, majd az EL-ben, s tizenegy vereség után a tizenkettediket megnyerte. A meccs már tét nélküli volt, a Genoa elleni hétvégi derbire készülő Sampdoria sztárok nélkül érkezett a Puskás Ferenc Stadionba, ahol Mimmo Di Carlo – kiváló pedagógiai érzékét tanúsítva – Koman Vladimirnek adta a Samp csapatkapitányi karszalagját. Sokat aztán nem láttunk tőle és társaitól sem, az olasz bajnokság középmezőnyében szereplő gárda számára a Debrecen túl erős volt, a hajdúságiak megérdemelten nyerték meg 2:0-ra a mérkőzést. Jellemző, hogy a kapura lövések aránya 14:4 volt a Loki javára.
A Debrecen mindkét gólját Kabát Péter lőtte, aki már személyében is megtestesíti az ellentmondásosságot. A 33 éves csatár nehezen talált magára Debrecenben. A bajnokságban csupán négy gólt lőtt, s az őszi idény során összeszedett két piros lapot is. A Metaliszt Harkov ellen vitatható, a Ferencváros ellen jogos döntés született – a zöld-fehérek elleni derbin csak idő kérdése volt, hogy Kabát agya mikor száll el. A harkovi EL-túra sem múlt el Kabát-botrány nélkül, az ex-újpesti csatár két társával együtt megrongálta a lengyel főkonzulátus előtti telefonfülkét. Budapesten aztán futballozott, s a Debrecen az ő két góljával győzte le a Sampdoriát – legalábbis az UEFA hivatalos adatai szerint. Kabát jól érkezett ugyan Bernáth beadására, de a labda Voltáról pattant a hálóba.
Kellemetlen közjáték zavarta meg egyébként a mérkőzést. A találkozó előtti napon ismeretlenek megkeresték a Debrecen két idegenlégiósát, Dajan Simacot és Mirsad Mijadinoskit, hogy rávegyék őket a mérkőzés eredményének befolyásolására. A futballisták (bizonyára okulva a Mészáros–Poleksic duó eltilásából) azonnal megkeresték a szakmai stábot. A szakmai stáb ezután azonnal értesítette a klubvezetést, a klubvezetés pedig azonnal értesítette a Magyar Labdarúgó-szövetséget és az UEFA-t az esetről. Bárcsak minden ilyen flottul menne a magyarlabdarúgásban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.