Dopping miatt kizárták a címvédő olasz gyaloglót

London |

<p>Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) kizárta a londoni csapatból Alex Schwazert, aki a pekingi játékokon 50 km-es gyaloglásban volt aranyérmes (4-5. bekezdés).</p>

A hétfői közlemény ugyan nem említette név szerint Schwazert, ám az olasz média több megbízható forrásra - közöttük egy edzőre - hivatkozva adta hírül a 27 éves atléta lebukását.

A CONI szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tájékoztatta arról, hogy a július 30-án Oberstdorfban tartott ellenőrzést követően a sportoló szervezetében tiltott szer, EPO nyomaira bukkantak.

Schwazer azt nyilatkozta, hogy a sportpályafutása ezzel befejeződött:

"Szerettem volna minél erősebb lenni az olimpián, nagyon súlyos hibát követtem el" - mondta. "Egyedül tettem, amit tettem. Sportolóként véget ért az életem."

Schwazer a napokban megfázásra hivatkozva lemondta a részvételt a 20 km-es ötkarikás viadalon. Az 50 km-es gyaloglást szombaton rendezik Londonban.

Ez a tizedik doppingeset az olimpián: korábban Lujza Galjulina üzbég tornász, Hysen Pulaku albán súlyemelő, Tameka Williams St. Kitts és Nevis-i atléta, Viktorija Baranova orosz női pályakerékpáros, Amin Lalu marokkói férfi 1500-as futó, Marina Marghieva moldovai kalapácsvető, Diego Palomeque kolumbiai atléta, Kissya da Costa Cataldo brazil evezős és Nicholas Delpopolo amerikai cselgáncsozó bukott le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?