Budapest. A Ferencváros együttese 2:0-ra verte a Haladást az Arany Ászok Liga 11. fordulójában. A Videoton pontot szerzett az utóbbi időben felfelé ívelő formát mutató Zalaegerszeg vendégeként, míg a Debrecen nagy csatában győzött a Győr ellen. Döntetlennel zárult az MTK újpesti vendégjátéka. A pálya használhatatlansága miatt elmaradt a Sopron–Békéscsaba mérkőzés.
Döntetlen a rangadón
Ha az első félidő taktikai csatáját egyértelműen az Újpest nyerte, akkor a második félidőre ez még inkább érvényes. A lilák a Mezey György által megkomponált védekezést már-már tökéletes formában mutatták be, hiszen a folytatásban az MTK nemhogy helyzethez, lövéshez sem jutott. Ráadásul a szünet után már nemcsak a kapu megvédésére, hanem a támadások vezetésére is egyre több energiát fordított a lila-fehér csapat. Ekkor már sokkal veszélyesebbnek tűntek a hazai akciók, szó sem volt MTK mezőnyfölényről. A közönség meghálálta a lilák erőtől duzzadó, lelkes játékát, hiszen megállás nélkül buzdította csapatukat. Azt is mondhatnánk, hogy a levegőben lógó, a második, gyaníthatóan mindent eldöntő hazai találat, ám a futball szokásos fintorát láthattuk, hiszen az MTK gyakorlatilag helyzet nélkül egyenlített a szemfüles Illés Béla révén.
Az Újpest azonban alaposan meghajtotta az utolsó tíz percet is, és ha azt írtuk a talákozó elejéről, hogy lassú paszszolgatást hozott, akkor meg kell említenünk, hogy a folytatást már kevés kritika érheti, és ez főként az Újpest csupaszív játékának köszönhető. Nem véletlenül bosszankodtak a hazai szurkolók a pontvesztés miatt, hiszen csapatuk közelebb állt a győzelemhez, ám így is sok-sok pozitívumot fedezhettek fel a lilák játékában, egyrészt bemutatkoztak tehetséges fiatalok, másrészt a csereként pályára lépő Polonkai Attila újra remekül futballozott, és nem mellékesen öröm volt nézni a lilák szakadatlan, megállás nélküli „pörgését”.
Egy pont ide, egy pont oda – ám a döntetlen miatt igencsak más az érzés a Szusza Ferenc-stadionban, illetve néhány kerülettel odébb a másik legendáról elnevezett arénában, a Hidegkuti Nándor-stadionban...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.