Sport

Domonkos Komáromban és Győrben is jól érzi magát

Az élvonalban eddig még csak a kispadig jutott el a DAC-nevelés Domonkos Kristóf, de a másodosztályban a komáromi csapat erőssége volt az őszi szezonban. Az NB II-es győriek igazolt játékosa előre és vissza is tekintett lapunk kérésére.
Orosky Tamás

2020. január 15. 08:00

Domonkos Kristóf
Domonkos Kristóf (lilában) számára még nem tudni, mit hoz a tavasz. (Ladislav Kertész felvétele)

A komáromiak új vezetőedző, Miroslav Karhan vezetésével kezdik a téli felkészülést jövő hétfőn, így bizonytalan, hol fog játszani tavasszal Domonkos, miután lejárt a kölcsönszerződése. „Nem tudom, hol fogom folytatni. Visszahívott az új győri edző, Kondás Elemér, most velük edzek. Komáromhoz szép emlékek fűznek, jó kapcsolataim voltak itt. Szeretek Komáromban lenni, de akkor sem szomorodom el, ha Győrben fog kelleni játszanom. Nem lennék szomorú egyik helyzetben sem” – szögezte le a 21 éves középpályás.

Komáromban már másodszor szerepelt a tehetséges játékos. 2019 második felében kirobbanthatatlan volt a KFC-ből, mind a 10 meccsét végigjátszotta és két gólt szerzett. „A csapat szereplése, a 12. hely sajnos nem volt a legjobb. A saját teljesítményemmel nagyjából elégedett vagyok, a csapatnak viszont jobbnak kellett volna lennie, mert sokkal többre lennénk képesek – jegyezte meg Domonkos, aki a bártfaiak ellen győztes gólt szerzett (1:0). – Hajtós meccs volt, tudtuk, hogy szoros lesz. Nagyon jó volt, hogy az én gólom három pontot ért.”

Az első góljáért mégsem kellett befizetnie az öltözői kasszába a megszokott ötven eurót. „Már annyit fizettem a kasszába mindenért, első pályára lépésért vagy teljes meccsért, hogy ezért már nem kellett” – nevetett Domonkos, aki mégsem ezt a 90 percet élvezte a legjobban, hanem a ligetfaluiak elleni derbit: „Az utolsó meccseken már elég rossz talajú pályákon játszottunk, akkor már a küzdés dominált.”
Ez alapjában véve jellemző a II. ligára a komáromiak játékosa szerint. „Ez hajtósabb és keményebb bajnokság, mint a magyar NB II, amely viszont technikásabb. Az első öt csapat tényleg nagyon jó, nagyjából a Fortuna Liga második hatosához hasonló játékerőt képviselnek. Az NB II-ben a focisták jobbak labdatartásban, Szlovákiában pedig jobban akarnak, nagyobb a küzdés”– mondta Domonkos.

Előbbit egyelőre inkább csak a kispadon ülve tapasztalhatta meg, csak egyszer, a Tiszakécske ellen lépett pályára csereként tíz percre a Győr színeiben korábban. DAC-nevelésként sárga-kék szerelésben is nagy vágya a felnőtteknél játszani.

„Mindenképp szeretnék az élvonalban szerepelni, az elkövetkezö pár évben már oda kerülni. Azért dolgozom minden nap” – jegyezte meg eltökélten, azzal, hogy az álombajnokság az angol vagy a spanyol első- vagy másodosztály lenne számára. „De ha Bundesliga lenne belőle, az se gond”

– nevetett fel.

Domonkos régebben a dortmundi Marco Reus játékát kedvelte, de Cristiano Ronaldót is nagyon tiszteli. „A Barcelonát és Lionel Messit nem kedvelem. Ronaldo többet tett a sikerért, nagyon nagy melója van benne. Én is így fogok melózni, aztán lehet, ott kötök ki – nevetett fel újra. – De a negyede is bőven elég lenne annak, amit a portugál elért.”

CR7 szélsőből az évek folyamán középcsatárrá avanzsált, s Domonkos is váltogatta a pozíciókat. „Komáromban védekező középpályást játszottam, aztán a szezon végefelé előbbre léptem. A nyolcas és tízes poszt a kedvencem, de mostanra a pálya középső részén mindenhol otthon érzem magam” – tette hozzá Domonkos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Egy felmérés, mely szerint bejutna az MKP

Erősödni látszó magyar pártok

Parázs csata volt

Büntetők után Európa-bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott

diéta

Mit kezdjünk a divatdiétákkal?

Dézsi Csaba András
Frissítve

A Fidesz jelöltje nyerte a polgármester-választást Győrben

Kobe Bryant
Frissítve

Helikopter-balesetben életét vesztette Kobe Bryant

Kép: Go Tech Daily

Koronavírus – Hongkongban felgyújtottak egy elkülönítőt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.