Divízió I/A-s hoki-vb: teljesen nyílt a küzdelem az utolsó kör előtt

hoki

A házigazda magyar válogatott 3:2-re legyőzte a lengyel csapatot a budapesti divízió I/A-s hoki-vb 4. fordulójának csütörtöki mérkőzésén, így fontos lépést tett a bennmaradás felé, s még a feljutásra is maradt esélye.

A mérkőzésen nagyon korán vezetést szerzett a magyar csapat: emberelőnyben Sebők Balázs saját kipattanójára robbant jó ütemben a lengyel kapu elé, s 64 másodperc elteltével gólt ütött az olaszok és szlovének ellen is betaláló csatár. Újabb, ezúttal kihasználatlan hazai fór következett, azonban kicsivel később egyenlő létszámnál újra betalált az agilisen játszó magyar válogatott: Benk András lőtt éles szögből a hálóba. A második harmadban viszont kiegyenlítettek az aktívabban játszó lengyelek. Filip Komorski egy kapu előtti kavarodás végén kotorta be a Vayról elé pattanó korongot, Aron Chmielewskit pedig szép egyéni akciót követően talált be.

A záró felvonásból csak fél perc telt el, amikor Hári János jobbról húzta kapu felé a korongot, amely egy védő korcsolyájáról irányt változtatva a hálóba vágódott. A lengyeleknek ezután több emberelőnyös lehetőségük is volt, de gólt nem tudtak szerezni, a kapuslehozatal során sem.

Egy gyengébb negyed

A 3:2-es magyar győzelemmel zárult meccs után Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány a jó kezdést dicsérte. „Ez nagyon sokat jelentett még úgy is, hogy a lengyelek a második harmadban egyenlítettek. Örülök, hogy a szerencsefaktor, ami döntött, most mellettünk állt” – értékelt a finn szakember.

„Az egygólos győzelmek nagyon nehezek, a végén 19 percen át védekeznünk kellett, odafigyelni, hogy ne kapjunk még egyet – mondta a csatár Erdély Csanád. – Bár csak 2:2 volt, a lélektani előny mégis náluk volt. De a harmadik harmad előtt az edzői stáb és mi, játékosok is felül tudtunk ezen kerekedni. Olyan motiváció volt bennünk, hogy ezen a napon nem volt olyan, hogy ne m hozzuk a három pontot.”

Az első gólt szerző Sebők szerint gyorsan el kell felejteniük a második húsz percet. „Nagyon rosszul játszottunk akkor, a felkészülést és a vb-t is beleértve talán a leggyengébb harmadunk volt, de hála Istennek ez most belefért” – jegyezte meg a finn Kaipa hokisa, hozzátéve, meg akarják nyerni az utolsó mérkőzést szombaton a britek ellen, addig pedig reménykednek a legjobbakban.

Lehetetlen számolgatni

Az elnyújtott 4. forduló (melynek Olaszország–Nagy-Britannia meccse lapzárta után ért véget) és a kiegyenlített csoportállás miatt ugyanis számtalan kombináció alakulhatott ki még a végjátékra, azaz a magyar csapat akár a feljutásért (az első két helyezett), akár a kiesés elkerüléséért (az utolsó) vívott harcban is érintett lehet. A torna lebonyolítása nyomán a magyar–brit találkozó (ma 19.30) zárja a viadalt, addigra akár „tét nélkülivé” is válhat az összecsapás. Egyforma pontszám esetén az egymás elleni meccsek döntenek a helyezésről, az esetleges minitabellákon számtalan lehetőség valósulhat meg. A magyarok feljutási esélyeit az növelné a leginkább, ha minél több meccs torkollana hosszabbításba.

„Tisztelni fogjuk a brit csapatot, amelynek remek vb-s teljesítménye nem lep meg. A klubcsapataik jól teljesítenek, ez a válogatottnál is tetten érhető” – jellemezte az utolsó riválist röviden Tolvanen. (MTI, nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?