Diego Maradona elfáradt...

Mindenki más-más élményt őriz a 90-es Mondialéről. Kamerun, tizenegyesrúgások, oktondi bírói tévedések, sárga és piros lapok, óvatos játék, unalom, szerencsés továbbjutások és balszerencsés kiesések. A bohóc kapus Higuita, a fogatlan oroszlán Milla, a zseniális Maradona, a gályarab kinézésű Schillaci... Látvány? Akadt. Színvonal? Fehér holló. Meglepetés? Bőven.

Már a nyitómérkőzésen robbant a bomba: a Szelídíthetetlen Oroszlánok eltáncolták az argentin tangót, és legyőzték a címvédőt. Szerencséjük volt a kameruniaknak – mondták. Makanakyék azonnal cáfolnak, és meg sem állnak a negyeddöntőig. Nyolc perc választja el őket az elődöntőtől. Éremért játszhatnának. De mintha fejükbe szállt volna a sok dicséret, fölényeskedni kezdenek, cifrázzák a játékot. Kulturáltan teszik-veszik a labdát, és amikor már csaknem „felfalták” az angolokat, elfáradtak, és színre lép Lineker. Az idomár. Anglia egyenlít. A hosszabbításban már nincs erejük az afrikaiaknak. Hiába volt ott Milla, a 38 éves fogatlan oroszlán. Korábban kétszer becserélték és négy gólt lőtt. Most csak kettőt – készített elő.

Mit láttunk még? Azt, hogy a csapatok nem a látványért játszottak. Hanem az eredményért. Az eredmény szüli a pénzt, az eredményességek a zsíros szerződéseket. Hogy a nézők unatkoztak? Hogy bosszankodtak, az öklüket rázták vagy jobb esetben hullámozva légzőgyakorlatokat végeztek? Az élet fontosabb területein sincs ez másképpen. Az ember vagy a közönségnek játszik, vagy a bukszájának. Csak kevesen tudják egyszerre a kettőt.

A Mondialén mindenki megszállta a középpályát, és azon fáradozott, hogy ne kapjon gólt. A látványos futballra törekvő csapatok (Brazília, Anglia) pedig ráfizettek a szándékukra. Úgy tűnt, mintha az erőnlét és a gyorsaság következtében rövid és keskeny lenne a pálya, kis területre szorultak az események. No és ott lehetett szabálytalankodni. Ki mennyit bírt és akart. Ha a csatár átlépte a felezővonalat, már kapott is egyet. Ha ez nem volt elég, még hármat vagy ötöt. Lásd az „egymegmozdulások” hősét, Maradonát. Lehetett gorombáskodni, mert a játék fekete ruhás őrangyalai a Mondiale ördögei voltak, szégyenletesen bíráskodtak. Állítólag felsőbb utasításra tették. Ennek és ennek a válogatottnak ezen és ezen a helyen kell továbbjutnia csoportjából, hogy itt és itt játszhassa meccseit, mert oda özönlenek majd a szurkolók. És hozzák a pénzt.

A döntő gyenge volt és kevésbé látványos. A jó játékhoz két csapat szükséges. Rómában csak egy volt. A nyugatnémet. Ő akart futballozni, az ellenfél nem. Győzött az igazság, bár a gól vitatható 11-esből született. A németeket nem bénította meg az erősen tartalékos argentinok „égi helytartója” a földön, nem kötöttek Maradona cipőjéhez embert. Viszonylag hagyták lélegezni. Tudták, a vb első meccsétől sérült a bokája, speciálisan készített cipő-ben játszott. Játszott? Ez túlzás. Éppen az a momentum (is) a 24-es mezőny tagjai fölé emelte a Beckenbauer-legénységet, hogy Maradona még meg sem tudott villanni ellenük. Előtte például felgombolyította a brazil védelmet, mint nagyanyó az orsóra a fonalat, a kétségbeesés szélére kergette az olaszokat. A fináléban érezni lehetett és látszott is: nélküle az argentin válogatott „súlytalan.” Ugyan remekül védekezett, de mást nem igen tudott. Az agyonkoptatott és elavult 4–5–1-es altatófutballt játszotta, gólt nem kapni és bízzunk Maradonában – gondolták Brazília dél-amerikai „tartalékai”. De hiába. A zseniális Diego elfáradt, túlságosan magára maradt, csak küszködött.

A németek? Minden szempontból a legegységesebb válogatott volt. Beckenbauer csak muszájból változtatott, míg a legnagyobb ellenfelek szakmai bizonytalanságból. Erő, egyéni improvizáció, lendület, gyors és pontos összjáték, váratlan ritmusváltás. Ezek a momentumok jellemezték Matthäusékat. Nem kivárásra futballoztak, egyértelműen a győzelemre. Iramot diktáltak. Korábban fizikai felkészültségüknek köszönhették sikereiket, Itáliában technikailag is felvették a versenyt bármelyik vetélytársukkal.

A 14. világbajnoki döntő: NSZK– ARGENTĺNA 1:0 (0:0). Róma, 75 ezer néző. Góllövő: Brehme (85., büntetőből). Kiállítva: Dezotti (86). NSZK: Illgner–Augenthaler–Kohler, Buchwlad–Berthold (Reuter), Hässler, Matthäus, Littbarski, Brehme–Klinsmann, Völler. Argentína: Goycoechea–Simon–Ruggeri (Monzon), Serrizuela–Sensini, Troglio, Burruchaga (Calderon), Basualdo, Lorenzo–Dezotti, Maradona.