Egy diák nyitott tüzet társaira egy Georgia állambeli középiskolánál, négy ember halt meg

iskolai lövöldözés

Egy diák nyitott tüzet társaira és tanáraira egy Georgia állambeli középiskolánál szerdán, a lövöldözésben négyen meghaltak, legkevesebb kilenc ember megsebesült - közölték a hatóságok.

Georgia állam nyomozó irodája a korábbi információkat pontosítva közölte, hogy az iskola tanulója, a 14 éves Colt Gray volt a támadó, akit őrizetbe vettek az Atlantától 80 kilométerre fekvő Winden városban, az Appalachee High School épületénél. Az áldozatok személyazonosságát egyelőre nem közölték, annyit tudni, hogy két diák és két felnőtt van köztük. A sebesülteket kórházba vitték. A helyi rendőrhatóság arról számolt be, hogy az iskola biztonságáért felelős rendőr az első lövések eldördülését követően néhány percen belül a helyszínen volt, és megadásra kényszerítette a támadót.

Jud Smith, Barrow megye rendőri vezetője elmondta, hogy "a lövöldöző gyorsan tisztába jött azzal, hogy amennyiben nem adja meg magát, a rendőrtiszt által leadott lövés végez vele". Chris Hosey, Georgia nyomozó irodájának igazgatója úgy nyilatkozott, hogy intenzív nyomozás zajlik a bizonyítékok összegyűjtésével és meghallgatásokkal annak érdekében, hogy az erőszakos cselekmény indítékát kiderítsék.

A hírre az elnöki hivatal, a Fehér Ház is együttérzését fejezte ki az áldozatokkal és hozzátartozóikkal. Joe Biden elnök közleményt adott ki, amelyben ismét felhívta a figyelmet a lőfegyverek tilalmának fontosságára, és az esetet egy újabb értelmetlen fegyveres erőszaknak nevezte. Kamala Harris alelnök, és demokrata elnökjelölt New Hampshire államban egy kampányeseményen értelmetlen tragédiának nevezte a történteket, amelyek sorozatát meg kell állítani. Donald Trump republikánus elnökjelölt közösségi oldalán tragikusnak nevezte a történteket, a lövöldözőt "egy beteg és megbomlott szörnyetegnek" nevezte.

Brian Kemp, Georgia állam kormányzója közölte, hogy minden irodája együttműködik a helyi hatóságokkal a vizsgálatban, valamint úgy fogalmazott, hogy "ami történt attól retteg minden szülő, Georgia államban pedig ezen az estén a történtek miatt is szorosabban ölelik meg gyermekeiket". Az AP hírügynökség és a bostoni egyetem közös adatbázisa szerint tavaly 42 súlyos lövöldözésében 217-en haltak meg az Egyesült Államokban.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?