Derűlátó galántaiak

Nádszeg/Galánta. Gondban vannak a nádszegiek a holnap délután zajló mátyusföldi rangadó előtt, hiszen két kezdőemberük, Dórák és Molnár a legutóbbi bajnoki találkozón megsérült, le kellett őket cserélni. A héten még nem edzettek, nem tudni, válallhatják-e a játékot a galántaiak elleni párharcon.

Nádszeg/Galánta. Gondban vannak a nádszegiek a holnap délután zajló mátyusföldi rangadó előtt, hiszen két kezdőemberük, Dórák és Molnár a legutóbbi bajnoki találkozón megsérült, le kellett őket cserélni. A héten még nem edzettek, nem tudni, válallhatják-e a játékot a galántaiak elleni párharcon. „Nagy szükség lenne rájuk, hiszen a vendégek tavasszal remek formában futballoznak, sorra nyerik a mérkőzéseket. Kész szerencse, hogy lapok miatt nem szorult senki kényszerpihenőre. Nagy küzdelemre, szoros eredményre van kilátás. Ami engem illet, tartok a télen több poszton is megerősített tabellaszomszédtól. A fiúkat azonban érezhetően fűti a vágy, szeretnének visszavágni az ősszel idegenben elszenvedett 0:2-es vereségért” – mutatott rá az Udvaros-legénység fájó pontjára s vélekedett a várható fejleményekről Czakó Ferenc, a hazaiak klubelnöke.

A galántaiak táborából kapott értesüléseink szerint ők a legerősebb összeállításban lépnek pályára Nádszegen. „Teljesen mindegy, ki az ellenfél, mi minden mérkőzésünkön, odahaza és idegenben egyaránt, nyerni akarunk. Természetesen Nádszegre is három pontért utazunk ” – tudtuk meg Rudolf Reháktól, a galántai sikerek kovácsától. Csapata tavaszi mérlege tekintélyt parancsoló: hat mérkőzésből ötöt megnyert, csupán a nyitraiak B csapatától szenvedett vereséget. A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának mátyusföldi párharca 16 órakor Šťastný játékvezető sípjelével veszi kezdetét. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?