Dárdai Pál: minden ellenfelet megizzasztunk

Dárdai Pál tasr

Bizakodva nyilatkozott a folytatásról Dárdai Pál, aki a visszatérését követő hatodik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Hertha BSC vezetőedzőjeként, miután csapata szombaton a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában 2-1-re verte a vendég Augsburgot.

"Szombaton a Dortmund, 21-én pedig a Bayer Leverkusen következik, de egyikük ellen sem feltartott kézzel megyünk ki a pályára" - fejtette ki vasárnap a magyar tréner. "Eddig is minden ellenfelet megizzasztottunk, a legjobbakat is" - utalt a Bayern München elleni 0-1-re és az RB Leipzig elleni 0-3-ra.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya közölte, két nehéz meccs vár rájuk, de azokon is szeretnének pontot szerezni.

Ami a sérülteket illeti, egyelőre nem tudni, hogy a nemrég szerződtetett, világbajnok Sami Khedira mikor áll újra a csapat rendelkezésére.

"Minden izomsérülésnél óvatosnak kell lenni, nem szabad hamis reményeket ébreszteni. Neki a vádlija fáj, Matheus Cunhának a combja, Nemanja Radonjicnak pedig a lágyéka, kedden beszélek az orvosokkal róluk" - tette hozzá a 44 éves Dárdai.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?