<p>Dárdai Pál utoljára azt kérte a Hertha BSC vezetőitől, hogy legalább a két szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre engedjék meg neki, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya maradjon, de - szerinte érhető okokból - ehhez nem járultak hozzá.</p>
Dárdai még két meccset szeretett volna
Budapest |
"Nekem is nagy fájdalom és érvágás, hogy nem folytathatom. Én többet nem tudok tenni, mindent megpróbáltam. Egész nyáron azon filóztam, hogy majd mit csinálunk és hogy csináljuk. Vannak olyan dolgok az életben, hogy tudni kell nyelni, és most nyelek egyet" - mondta a magyar szövetségnek (MLSZ) adott videointerjúban a Hertha vezetőedzőjeként dolgozó szakember, aki külön köszönetet mondott Csányi Sándor MLSZ-elnöknek, hogy bízott benne, amikor kinevezte a nemzeti együttes élére. Dárdai elárulta, hogy amikor egyeztetett berlini klubjának elnökével és menedzserével, akkor egyáltalán nem volt esély arra, hogy hozzájáruljanak a további szerepvállalásához. Szerinte érthető okokból nem egyeztek bele, mert ők az első megbízatást se akarták és a másodikat se. "A média, a szurkolók, mindenki beletette a részét, így megvan az a kohéziós erő, ami a második helyre viheti a csapatot. A harmadik, pótselejtezős hely megvan" - jelentette ki a válogatott közeljövőjéről Dárdai, aki utódáról, a német Bernd Storckról annyit mondott, "meg kell adni az esélyt az új főnöknek, hogy sikeres legyen". A válogatottnál elért siker titkának a munkát tartotta, hibaként a márciusi, gól nélküli döntetlennel zárult görögök elleni meccset említette, mert ott szerinte "egy napot elcsúsztak", ugyanis a mérkőzést megelőző napon nagyon pörögtek a játékosok. Szerinte hatalmasat lépett előre a válogatott az irányításával. "Ezt az én stábom építette fel. Szerettem volna én elrontani vagy megnyerni a következő két meccset" - mondta Dárdai, aki saját bevallása szerint valószínűleg a helyszínen tekinti majd meg a románok elleni találkozót. Az MLSZ kérésére a Hertha BSC tavaly szeptemberben az akkor még utánpótlásedző Dárdait előbb két hónapra, majd 2014 decemberében a selejtezősorozat egészére elengedte szövetségi kapitánynak azzal a kikötéssel, ha az edző feladatköre megváltozik, akkor kezdeményezheti a visszavonást. Dárdait februárban előbb ideiglenes vezetőedzőnek nevezték ki a Herthánál, majd miután élvonalban tartotta a csapatot, véglegesítették a pozíciójában. A magyar válogatott jelenleg a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll selejtezőcsoportjában három ponttal Románia és eggyel Észak-Írország mögött. Szeptember 4-én az éllovas román csapatot fogadja, három nappal később pedig a második északírek otthonába látogat. A sorozat október 8-án a Feröer-szigetek ellen folytatódik, 11-én pedig a görögök elleni idegenbeli összecsapással zárul. Az első két csapat kijut a 2016-os, franciaországi kontinensviadalra, a harmadik pótselejtezőt játszik novemberben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.