DAC: Schäfer visszatér a Pohronie ellen, Balic nem

dac

Ma 20.00-kor Garamszentkereszten lép pályára a DAC labdarúgócsapata a Fortuna Liga 6. fordulójában.

A sárga-kékeknek óriási szükségük lenne a három pontra. A szerediek elleni vereség után az elmúlt két fordulóban Szenicén és a trencséniek elleni hazai mérkőzésen is csak egy 1:1-es döntetlent ért el Németh Antal csapata, így továbbra is egyedül a liptószentmiklósiakat tudta legyőzni a szezon során. 

A garamszentkeresztiek szintén csak egyszer tudtak győzni eddig, és a DAC-hoz hasonlóan három forduló óta nyeretlenek. Geri Gergely csapatának azonban már egy alkalommal összejött az, amire a dunaszerdahelyiek továbbra is várnak: sikerült kapott gól nélkül lehozniuk (Michalovce, 2:0) egy bajnokit az idei szezonban. Kedden a Pohronie könnyed kupagyőzelemmel hangolt a mai találkozóra, amikor idegenben 5:0-ra legyőzte a III. ligás Martin csapatát. 

A trencséniek ellen Schäfer, Kružliak és Balic is hiányzott kisebb sérülés miatt a dunaszerdahelyi csapatból. A mérkőzés után Németh Antal nem részletezte a sérülésüket, de a mai mérkőzés előtt ezt pótolta: „A sérültek kapcsán még vannak kérdőjelek, ráadásul a szerdai edzés után Brahim Moumou pályára lépése sem biztos, ami Dominik Kružliakra is érvényes. Dominiknak még fáj a húzódása, de bízom benne, hogy holnap este bevethető állapotban lesz. Schäfer András már szerencsére felépült, akinek Szenicén jelentkezett a még az Európa-bajnokságról hozott térdsérülése, de az orvosi stábunk ápolásának is köszönhetően már egészséges, és pályára léphet a Pohronie ellen. Sajnos azonban Andrija Balic játékát nélkülöznünk kell. Hátfájdalmai vannak, az első pillanatban attól féltünk, nem porckorongsérve van-e. Szerencsére ez a félelmünk nem igazolódott be, és bár nem olyan súlyos a sérülése, holnap még semmiképpen sem számolhatok vele” – árulta el.

A DAC és a Pohronie egymás elleni mérlege az előbbinek kedvez. Eddig összesen négyszer találkoztak a felek egymással, három dunaszerdahelyi győzelem mellett egy 0:0-s döntetlen született – utóbbi pont a csapatok legutóbbi találkozóján.

„Láttuk a Pohronie mérkőzéseit, mindegyik ellenfelének alaposan meggyűlt a baja a védelmük feltörésével, a támadósorban pedig van néhány tapasztalt futballistájuk. Ennek ellenére egyértelműen a győzelemre törekszünkˮ – idézi a DAC honlapja Németh Antalt.

Hosszú idő után először kísérhetik el a DAC-ot idegenbeli mérkőzésre a szurkolók, a garamszentkereszti mérkőzésre 50 jegyet értékesíthetett a klub. A találkozó játékvezetője Peter Ziemba lesz, a mérkőzést a Nova Sport 1 élőben közvetíti.

(lz, dac1904.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?