DAC: ha kitart a forma a kerületi rangadón, nem kell félni a pontvesztéstől

dac

A labdarúgó Niké Liga hátralevő két fordulójában két, döntővel felérő mérkőzés vár a dobogóért küzdő DAC-ra. Az első fontos meccset ma 17.30-kor játsszák a sárga-kékek, amikor a nagyszombati Spartak látogat a MOL Arénába.

A tavalyi ezüstérmet a legtöbb DAC-szurkoló egyértelmű csalódásként könyvelte el, hiszen a csapat jelentős előnyt elveszítve csúszott le a bajnoki cím megszerzéséről. Ha viszont idén is összejön a második hely a dunaszerdahelyieknek, azt minden bizonnyal mindenki pozitívan fogja megítélni. Ehhez a jelenleg 4. helyen álló sárga-kékeknek annyit kell tenniük, hogy megnyerik hátralevő két mérkőzésüket – előbb vasárnap a Spartak, majd jövő szombaton a zsolnaiak ellen.

A tét a DAC szempontjából óriási, mivel a csapat a 2018/19-es szezon óta minden évben elindulhatott a nemzetközi kupaporondon. Hogy ez a sorozat a nyáron folytatódjon, ahhoz meg kell előznie a jelenleg kétpontos előnyben lévő Spartak–Žilina páros egyikét, mivel a rózsahegyiek kupagyőzelmével csak a dobogós helyezés ér Konferencia-liga-selejtezőt, a 4–7. helyezettek számára nem rendeznek rájátszást.

Adott a kezdőcsapat

A vasárnapi mérkőzés előtt több előjel is a DAC-nak kedvez. Egyrészt érezhető, hogy az elmúlt hetekben összeállt Xisco Munoz csapata. A spanyol vezetőedző április eleje óta sorozatban ötször ugyanazt a kezdőtizenegyet küldte pályára, ezeken a mérkőzéseken két gól nélküli döntetlen mellett háromszor győzött a DAC, gólaránya 11:4 volt. Munoz nem akármilyen bravúrt mutat be azzal, hogy a katasztrofálisra sikeredett téli átigazolási időszak ellenére ilyen jó formába hozta csapatát. A Dunaszerdahelyre télen érkezett Kacsaraba, Koné, Haratyin, Cheikh, Keresztes, Yapi, Oddei, Jürgens, Dolcek kilencesből több mint három hónap elteltével kijelenthető, hogy egyedül Kacsaraba vált be. A legtöbben minimális vagy semennyi játéklehetőséget nem kapnak, de ezt a csapat mégis gond nélkül elbírja a remeklő Popovics kapussal, a kiegyensúlyozott védőhármassal, a fonalat elkapó Vitálissal és Herccel, valamint a góllövőcipőjét megtaláló Trusával. És a vasárnapi párharcnak nem csak ezért a DAC az egyértelmű esélyese...

Formán kívüli Spartak

A Spartak ellenkező utat járt be az elmúlt hetekben, mint a csallóköziek, Michal Gašparík csapata ugyanis mintha elveszítette volna a fonalat. A Slovan elleni hazai és a zsolnaiak elleni idegenbeli vereség után a kupadöntőt is elveszítették a rózsahegyiek ellen. A múlt heti bajnokin ugyan visszavágtak a liptóiaknak, de legjobb góllövőjük, Michal Ďuriš piros lapot kapott, így a DAC ellen nem léphet pályára.

A Spartak ősszel győzni tudott a MOL Arénában, majd februárban a DAC visszavágott és elhozta a három pontot Nagyszombatból. Egy hónappal később, már a felsőházi rájátszásban ismét összecsaptak a felek, az a mérkőzés Yhoan Andzouana balszerencsés öngólja után végül egyértelmű, 3:0-s nagyszombati sikert hozott.

Az első döntő

Christán Herc, a DAC szlovák középpályása a klubhonlapnak adott interjújában magabiztosan nyiltakozott a kerületi rangadó előtt. „A nagyszombatiakat ismerve valószínűleg visszahúzódnak majd. Amennyiben hozzuk a saját játékunkat, ahogyan az utóbbi hetekben futballozunk, akár idegenben vagy a legutóbbi három hazai meccsünkön, abban az esetben nem félek a pontvesztéstől... Minden a helyére került. Jó formában vagyunk, pozitív a hangulat, kisegítjük a másikat, amennyiben valaki hibázik a pályán. Már csak két megmérettetés van hátra, mindkettő döntővel ér fel, mindannyian ezekre az összecsapásokra készülünk.”

A mérkőzést a Dajto és a Voyo élőben közvetíti. A játékvezető Gemzický lesz, a VAR-szobában Marhefka vigyáz a rendre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?