Csernyánszky Dóra meg akarta hálálni, amit a klubtól kapott

Csernyánszky Dóra

A dunaszerdahelyi HC DAC első hazai Európa-liga mérkőzése után a két góllal jelentkező saját nevelés, Csernyánszky Dóra és a vezetőedző, Debre Viktor nyilatkozott lapunknak.

A meccs elején úgy tűnt, a HC DAC képes lehet ledolgozni a Romániában összeszedett kétgólos hátrányát, de végül a vendégek szigorítottak védekezésükön és felőrölték ellenfelüket. A 26:33-as végeredmény ellenére a hazaiak sokáig meccsben voltak és tartották lépést ellenfelükkel. A második félidőben pályára lépett és két góllal tette le névjegyét Csernyánszky Dóra.

A 19 éves játékoson kicsit sem látszódott, hogy meg lenne illetődve a nagynevű ellenfél ellen. „Hatalmas drukk volt bennem mikor beküldtek a pályára. Mindent beleadtam, hogy ilyen fiatalon bizonyítsam, képes vagyok ezen a szinten is megállni a helyem. Nagyon örülök, hogy megkaptam a lehetőséget. Sajnálom, hogy kikaptunk, de egy ilyen topcsapat ellen nem szégyen ez az eredmény. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy így küzdöttünk – értékelt lapunknak a szerdahelyiek vasárnapi meccskeretének legfiatalabb tagja, akit arról is kérdeztünk, hogy tudott ennyire magabiztosan döntést hozni az ellenfél kapuja előtt. – Próbáltam kikapcsolni a fejemben, hogy arra figyeljek, ki van a kapuban, vagy ki védekezik velem szemben. Teljes mértékben csak arra koncentráltam, amit eddig tanultam. Szerettem volna viszonozni azt, amit ez a klub adott nekem. Mindenképpen kell egy kis idő, hogy le tudjam szűrni a tanulságokat. Újra fogom nézni az egész meccset, hogy lássam a hibáimat is, védekezésben is mindenképpen szeretnék még javulni. Azonnal éreztem, hogy egy nagyon futós csapat volt az ellenfelünk. Még nekem is, a csapatnak is kell egy kis idő, hogy 60 percen át fel tudjuk velük venni a versenyt, de idő kérdése és ez is menni fog” – zárta beszélgetésünket a fiatal balszélső.

A kedvezőtlen eredmény ellenére a szurkolás az utolsó percekben sem állt le, helyenként vastaps zúgott a szerdahelyi sportcsarnokban, hiszen ugyan nem végig, de időnként alaposan megszorongatta jóval esélyesebb riválisát a HC DAC. 

„Az első 10-15 percben még kényelmesebb volt a kispad mint most, de akkor sem nagyon tudtam megülni rajta. Nagyon jól kezdtünk, a kapusunk nagyon jól védett, a védekezésünk is hellyel-közzel működött és támadásban óriási gólokat lőttünk. Ez eredményezte, hogy ötgólos előnyre tettünk szert. Aztán elérkeztünk az első félidő utolsó harmadára, amikor az ellenfél elkezdte kihasználni a fáradtságból adódó hibáinkat és elkezdte ledolgozni a hátrányát. Ők felfelé mentek, mi pedig lefelé, így alakult ki, hogy egy góllal ők vezettek a szünetben. Egyre keményebb volt a védekezésük, mi pedig egyre több labdát adtunk el, amiből ők könnyű gólokat lőttek. Még azt sem mondanám, hogy a visszarendeződésünk rossz volt, mert visszaértünk, csak a vonalon már figyelmetlenné váltunk. Az utolsó góljaink nagy részét aztán indításból kaptunk, ez mindent elmond a végéről – nyilatkozta lapunknak a mérkőzés után a kispadon ülve Debre Viktor, akit a párharc egészének értékelésére is megkértünk. – A sport mérhető dolog. Ők bebizonyították, hogy egy komplett jó csapat, rengeteg válogatott, erős játékossal. Úgy gondolom, hogy ez már előtte is mellettük szólt. De mondtam a lányoknak, hogy érdemes ilyen mérkőzéseket játszanunk, hiszen ebből lehet tanulni. Menni kell tovább, láttuk hová kell eljutni, ma ez egy jó példa volt erre” – zárta a HC DAC vezetőedzője.

A Valcea 52:61-es összesítéssel jutott az El-selejtező harmadik fordulójába, ahol a főtábláért a Debrecen lesz az ellenfele. A szomorkás dunaszerdahelyi lányokat így is alaposan megtapsolták a drukkerek, akik érezték, hogy kedvenceik mindent kiadtak magukból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?