Csendes győzelem

Budapest. Ferencvárosi győzelmet hozott az Arany Ászok Liga vasárnapi találkozója, a zöld-fehérek Jovics és Sasu góljaival fektették két vállra a soproniakat. A ZTE hatodik meccsén a hatodik vereségét könyvelhette el, ezúttal Pécsett kaptak ki Egressyék. Meglepetésre hat forduló után a kiesőjelölt Balaton FC és az újonc Pécs vezeti a tabellát.

Alekszandar Jovics (a labdával) gólja törte meg a soproniak ellenállásátftc.hu-felvéteAz Üllői útról a közönséget időlegesen kitiltó fegyelmi határozat alapján a Sopron ellen még a lelátók üresen búslakodtak. „Szerencsére ma vége lesz ennek a rémálomnak” – sóhajtott fel a meccs előtt Garami József, bár ennél több öröme előzetesen nemigen lehetett a Ferencváros szakmai igazgatójának, hiszen a házigazdák sérülések miatt amúgy is tépázott védelméből erre az alkalomra bokaszalag-húzódása miatt Dragan Vukmir is kidőlt. Az egészen nyilvánvaló volt, hogy a szövetségi szankció következtében hatpontos hátránnyal rajtoló, s ekként öt találkozó után egy ponttal kiesőhelyen szerénykedő Ferencváros számára nem lehet más út, csak a győzelem. Garami József viszont jó előre felhívta játékosai figyelmét, hogy csakis a türelmes futballtól remélhetnek eredményt a masszív védvonalairól ismert Sopron ellenében. Ennek megfelelően kapkodásmentesen keresték a fellazítható pontokat a Matáv hátsó falán a zöld-fehérek, és az előkészítők elsősorban az üresen hagyott területekre berobbanó ékeket igyekeztek megjátszani. Alekszandar Jovics lesgólja már biztató jelzés lehetett a vendéglátók számára, s alig perdült túl az óramutató a lélektanilag kritikusnak mondott 15. percen, amikor a szerb center szabályosan is a kapuba talált (Lipcsei tért ölelő átadással indította a bal oldalon Gerát, aki a 16-os vonaláról középre passzolt az üresen maradt Jovicsnak, a szerb támadó üggyel-bajjal lekezelte a labdát, és azt tíz méterről, jobbal a jobb alsó sarokba helyezte: 1:0).

Érdemben a ferencvárosi gól után sem változott a forgatókönyv. Szünet után harcosabban kezdett a Matáv, a Fradi viszont nem szégyellt kontrázni, és az egyik ilyen ellencsapás végén, az éppen Jovicsot váltó Marius Sasu is feliratkozott a góllistára (Zováth nagyszerű labdaszerzése után Leandro egy remek paszszal hozta helyzetbe a pár perccel korábban csereként beálló Sasut, aki egy finom mozdulattal eltolta a labdát a kivetődő Milinte mellett, majd ballal, hat méterről higgadtan helyezett a kapu közepébe: 2:0).

A Matáv immár ötödször vendégeskedett bajnokin az Üllői úton, ám az első soproni sikerre még mindig várniuk kell a csapat szurkolóinak... (NS, o-o)

Garami kikérte magának

Budapest. A Ferencváros első gólja „gyanús” körülmények között esett, és ezt Pintér Attila, a soproniak edzője szóvá is tette a találkozót követő sajtótájékoztatón, megjegyezve azt is, hogy érzése szerint egy jogos tizenegyest nem kapott meg csapata. Ekkor szót kért Garami József is, az FTC mestere. „Mindenki tudja, hogy nem szokásom a játékvezetőkkel foglalkozni – kezdte Garami –, de ami mostanában folyik, az már sok. Állandóan azt hallani, hogy a Fradit így meg úgy segítik a játékvezetők, nos: amióta én a klubnál dolgozom, semmi hasonlót nem tapasztaltam.” Pintér Attila erre csak annyit mondott: „Ha a partjelző már felemeli a zászlóját, és beinti a lest, akkor ne kapja le pár másodperc múlva a kezét, mintha áram ütötte volna meg.” (nb1.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?