Cseh László hét századdal nyert

<p>Elképesztő csatában, hét század másodperccel győzött Cseh László 200 méter vegyesen a berlini úszó-Európa-bajnokságon.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Cseh idén kihagyta korábbi klasszikus számát, a 400 m vegyest, de kétszázon győzelmi esélyekkel szállt vízbe, hiszen ő került be a legjobb idővel a döntőbe. A finálé azonban óriási csatát hozott, a hátúszás után Cseh fordult elsőnek, de mellen elvesztette előnyét, az utolsó ötven előtt csak második volt. Huszonöt méterrel a cél előtt négy versenyző már teljesen együtt haladt, végül Cseh remek benyúlással, hét század másodperccel végzett a német Heintz előtt. Az első négy helyezett 2 tizeden belül volt.

Gyurta Gergely hatodik lett 1500 méter gyorson. A múlt héten nyílt vízen, 10 kilométeren tizedik, a csapatversenyben pedig negyedik Gyurta végig a középmezőnyben haladt, sokáig az ötödik helyért volt versenyben, de a végére elfáradt, így az előző, debreceni Eb bronzérmese hatodikként csapott a célba. 15:03,26 perces ideje így is csaknem két másodperccel jobb, mint amennyit a keddi előfutamban úszott.

„Most ennyire tellett. Az látszik, hogy nem igazán megy egyszerre a nyílt vízi meg aztán a medencében az 1500 – de ezt majd megbeszélem az edzőimmel. Ez a mezőny most bivalyerős volt, ugyanez az idő két éve elég volt a bronzhoz, most csak hatodik lehetett vele lenni, bár így is életem második legjobbja, és ha megúszom a legjobbat, az is csupán az ötödik helyre lett volna elég itt ma. Örülök, hogy így le tudtam úszni az ezerötöt egymás után kétszer, a nyílt vízi úszások után” – idézte a fiatalabbik Gyurtát a magyar szövetség Facebook-oldala.

Kozma Dominik negyedik lett 200 méter gyorson, egyéni csúccsal. Bár az utolsó ötvenre harmadikként fordult, nem volt csalódott, hogy lemaradt a dobogóról. „Na már ezért megérte: végre meghaltam a végére. Jó volt, baromi jó, nem zavar, hogy nem lett meg az érem. Ehhez a számhoz kell a rutin, Agnel is megmutatta ma, nagy klasszis, az egyes pályán lett dobogós. Ez életem első Eb-je, amikor mindenki itt van, úgyhogy ez a negyedik hely nagyon értékes. Majd jövőre a vébén odaverek nekik keményen!” – nyilatkozta Kozma. (MTI, MÚSZ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?