<p>A hétvégi hidegfont éreztette hatását az élvonalbeli focipályákon is: a kisszámú néző sárdagonyázást láthatott (Besztercebányán még azt sem, mivel elmaradt a meccs), futballt már kevésbé. Majd a Žilina– Slovan (lapzárta után véget ért) találkozón, gondolta az optimista drukker.</p>
Csak pozitívan
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A fentebb említett szurkoló már hét közben jó hangulatba kerülhetett: előbb egy jót sörözhetett Eperjesen a Tatran három játékosával, Jozef Adámikkal, Michal Krajňákkal és Jakub Divišsel, akiknek a bajnokság névadó szponzora rendezett egy sörkvízt egy helyi kocsmában a focit népszerűsítendő. Majd kalapot emelhetett Jozef Jankech előtt, akit 75. születésnapja alkalmából a Szlovák Labdarúgó-szövetség látott vendégül Pozsonyban. Az egykori szövetségi kapitány 43 évig edzősködött, ez alatt mindössze egyszer, pályafutása utolsó állomáshelyén, a pozsonyi Slovanban nem tudta kitölteni szerződését.
Az optimista drukker ezután nagy hévvel vethette bele magát a Corgoň Ligába, és a hűvös, esős idő sem tartotta vissza. Igaz, Besztercebányán ugyan elmaradt a mérkőzés, de három másik bíró játékra alkalmasnak (?) ítélte a sáros, lucskos futballpályákat.
De hisz egy kis víz még senkinek sem ártott meg – gondolta a drukker karöltve azzal a 310 nyitrai fanatikussal, aki még kilátogatott a stadionba. A bajnokság idei legalacsonyabb nézőszáma nem érhette váratlanul a hazaiakat: sorozatban öt vereség, a három pont majdani levonása miatt lényegében utolsó hely a tabellán, a távozó klubtulajdonosok miatt bizonytalan jövő – ilyen felvezetés után szinte csodaszámba ment, hogy az aranyosmarótiak ellen otthon tudta tartani az egyik pontot (1:1) a Jurkemik-legénység.
A keleti végekre is biztos érdemes ellátogatni – vélekedett a vérbeli szurkoló, hiszen sem az eperjesiek, sem a kassaiak nem kaptak még ki az idei szezonban odahaza. Utóbbiak szériája a senicaiak elleni remi után (2:2) is tovább tart 5 győzelemmel és 2 döntetlennel, a Tatran sorozata viszont a trencséniek ellen megszakadt (1:2). A nézők valamit érezhettek a levegőben (az esőcseppeken kívül is), mert a 70. percben, még 1:1-es állásnál sűrű füttykoncert közepette elindultak hazafelé. Az optimista drukkerrel ellentétben még az sem villanyozta fel őket, hogy a trencsénieknél újra láthatott játszani két régi-új arcot, az egyaránt az ukrán Tavrij Szimferopol együtteséből visszatért nigériai Fanendo Adit és az egyszeres válogatott František Kubíkot.
No de a két Spartak, a myjavai és a nagyszombati csatáján csak jól fog szórakozni – nyugtatta magát a drukker. Az első félidő után viszont kezdett ebben kissé kételkedni, hogy aztán a második 45 percben visszanyerje pozitív látásmódját: az Erdőháton volt mezcsere, négy gól (2:2-es eloszlásban), piros lap és sportszerű Hudec-nyilatkozat („Kívánom a nagyszombatiaknak, hogy másodikok-harmadikok legyenek, hogy utolsó helyük miatt ne szenvedjen az egész bajnokság.”)
No lám, milyen kevés elég lesz a szlovák foci felemelkedéséhez – csettintett az optimista drukker, majd elindult Zsolna felé a vasárnap esti meccsre. (ot)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.