Dunaújváros. A Dunaferrt egymás után hagyják el a labdarúgók, lassan alig marad hírmondó az őszi játékoskeretből. Az biztos, hogy az edzések előtt Tornyi Barnabás vezetőedzőnek nem kell hoszú perceken keresztül névsorolvasást tartania, ugyanis napról napra kevesebben vesznek részt a gyakorlásokon.
Csak négyen edzettek
Nos, hétfőn újabb fogasok üresedtek meg az újvárosi öltözőben, hiszen Kóczián Ferenc a Videotonhoz távozott, Vaskó József visszatért Kecskemétre, Mészáros Norbert a BKV Előrében, Németh Viktor a Nyírség-Spartacusban folytatja a pályafutását, Rade Medics pedig a szerződésbontását követően hazatért Szerbiába. Csak egy adalék ahhoz, hogy milyen szakmai munkát lehet jelen pillanatban végezni a Dunaferrnél: a délutáni gyakorláson az őszi játékoskeretből négyen vettek részt – Bita László, Deli Zoltán, Lengyel Ferenc és Dávid Zoltán –, igaz, ott voltak azok a juniorjátékosok is, akiknek ezt az iskolai elfoglaltságuk megengedte...
Annak már aligha tud bárki is örülni Dunaújvárosban, hogy röpke négyhetes késéssel megérkezett Magyarországra Alex, akit a hírek szerint a Debrecen kíván szer-ződtetni. Egy biztos, a brazil légiós fegyelmit kap a klubjától. A csatár, még megmaradt csapattársai és a szakmai stáb sorsáról továbbiak a hét közepén derülnek ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.