Csak négy válogatott

Pozsony. Először bonyolítják le a Turócszentmárton közelében található Ruttkán (Vrútky) a vízilabda Duna Kupát. A háromnapos nemzetközi viadalon ezúttal csak négy válogatott vesz részt. A házigazdákon kívül még a holland, a francia, valamint a szlovén együttes játszik körmérkőzést.

Pozsony. Először bonyolítják le a Turócszentmárton közelében található Ruttkán (Vrútky) a vízilabda Duna Kupát. A háromnapos nemzetközi viadalon ezúttal csak négy válogatott vesz részt. A házigazdákon kívül még a holland, a francia, valamint a szlovén együttes játszik körmérkőzést. A hollandok igencsak meglepték a rendezőket, hiszen három nappal a rajt előtt elküldtek egy háromoldalas ét- és italalapot, hogy legyen miből válogatniuk. Természetesen a szervezők képtelenek teljesíteni ezeket az extra kéréseket...

Ondrej Gajdáč, a házigazdák komáromi vezetőedzője lapunknak elmondta, hogy a lehető legerősebb csapatot szerette volna vízbe küldeni, ám ebből nem lesz semmi, mert a külföldön pólózók nagy része nem jöhet el a tornára. ĺgy csak két idegenlégiós, Karol Bačo (Zaragoza) és Nagy Sándor (Mediterrani) került a keretbe, melyben még a következő játékosok találhatók: Gabriel Nováček (ŠKP Košice), Michal Gogoľa (NCHZ Nováky)–Juraj Zaťovič, Martin Mravík, Gergely Mihály, Jozef Hrošík, Ľuboš Cipov, Alexander Grman, Tomáš Brúder (mind NCHZ Nováky), Martin Palaščák, Nagy Béla (mindkettő ŠKP Košice), Tomáš Korauš, Michal Kratochvíl (mindkettő Slávia UK Bratislava). Milan Cipov és Róbert Kaid sérülés miatt nem játszhat.

A Duna Kupa műsora – PÉNTEK, 16.30: Hollandia–Szlovénia, 18.00: Szlovákia–Franciaország; SZOMBAT, 16.30: Hollandia–Franciaország, 18.00: Szlovákia–Szlovénia; VASÁRNAP, 9.30: Franciaország– Szlovénia, 11.00: Szlovákia–Hollandia. Ugyanez a négy együttes két hét múlva a Holland Kupán méri össze erejét. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?